 A világ lángokban állt. Az épületek felgyulladtak, és romba dőltek. Korom és füst leple takart mindent, ahogyan a nap elfordította arcát a mészárlástól. Mindenütt tűz volt, és a hő olyan volt, akár a sivatagé. A vérfürdő felett hitehagyott istenekként tornyosultak a Titánok. Óriási Hadurak égettek el százakat fúziós tüzeikkel. Elősejlettek a csata ködéből, és amerre lépkedtek, pusztítás volt mindenütt. Bevilágították az eget villódzó energiáikkal, ahogy a fény fegyvereivel küzdöttek. Vákuumpajzs volt a páncélzatuk. A napok energiájával pulzáló plazmareaktorok adták az erejüket. Dühös Kopók ólálkodtak, prédát keresve.
Kaptárjukat védelmező rovarként kígyóztak előre az űrgárdisták. Százezer hang dördült, hűséget sírva az Istencsászárnak, vagy a Hadúrnak. Tízezer ember, sóhajtott fel ahogy meghalt. Bajtársaik küzdötték át maguk holttesteiken. néhánynak nem volt ideje, hogy sikítson, imádkozzon, vagy esedezzen. Eltűntek a szuperforró gázok szétcsapódó felhőiben, ahogyan a titánok plazmalövései zuhantak közéjük. Sorozatlövők kattogtak és lánckardok csattantak a páncélokon. Halál járkált minden ember vállánál, és a szívünk mélyén tudtuk ezt.
Rhinók és Fosztogatók törtek át az emberhordán, habokon áttörő hajókként. Vörös nyomot hagytak. Óriási bogarakként haladtak át a hangyaszerű emberek közt. Bogarakként lapultak szét a Titánok lába alatt. A tűz és hamu ege alatt az elárult testvérek dühével küzdöttünk. Amiért űrgárdisták voltunk egykor, Császárunk iránti hűségünk által egyesítve. Most, a Hadúr, a háromszorosan átkozott Hórusz árulása miatt, megküzdöttünk. Nem adtunk, és nem kértünk kegyelmet. Gyűlölet vezetett minket. Gyűlölet, és félelem.
Igen, félelem. Pedig mi voltunk az univerzum legjobb harcosai, elitek az elitek közt, az emberiség kiválasztottai. Valaha nem ismertük velük egyenrangú ellenfelet. Most kell – mert ezek az emberek nem olyanok mint mi? A génkészletből fejlődtek, mesterek képezték őket, az emberiség legjobb fegyverzetével és felszerelésével lettek ellátva. Most egy olyan ellenféllel nézünk szembe, melytől érdemes félni, önmagunk tükörképe, és azé, amiben hittünk. Csoda egyáltalán, hogy ismerjük a félelmet?
Tigrisekként harcoltunk, de ugyanolyan tűzzel találkoztunk. Pontosan lőttünk. A szemünk akár a sasé. Ugyanannyian estünk el. Közelharcban találkoztunk ismét. Fegyverek villogtak, de ki tudná megmondani, melyikünk volt gyorsabb? Minden árulóért, aki elbukott, egy hűséges testvér is elesett.
A csata oda és vissza hullámzott, amíg a hit győzött, és fölénybe kerültünk. Le lettünk mészárolva. De minden tízből egy túlélte. A város por volt csupán.
Eképpen zajlott Tallarn megtisztítása. Én tudom, mert ott voltam, és a saját szememmel láttam. Nem fogom elfelejteni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
