Nem sokat tudunk a Nekronokról vagy isten-szerű C’Tanokról. Amit igen, az Elda legendákból lett összegyűjtve, átírva és megőrizve Ordo Xenos birodalmi emberei által.

Uraim,
Először is magyarázattal szolgálok a szövegek kényszerű késéséről. Akárcsak Nagyrabecsült Őfensége Horst Inkvizítor és Alagos techpap közötti rosszhírű csere hangfelvételét, mellékelem egy szemtanú beszámolóját a Harlekin táncról, ami véleményem szerint a tárgyhoz tartozik. Továbbá ide illőnek gondoltam H’sann Hét Tekercsének töredékének becsült fordítását, ismeretlen ősi szövegek gyűjteménye, mesterem, Obelius Mung dolgozott rajta az utóbbi harminc évben. Ez önmagában értékes bizonyíték, hogy az Eldáknak kiterjedt ismeretük volt a Nekron fenyegetésről. A Nekron támadásokat indító nagy idegen entitás fényében hiszem, hogy érdemes a tartalmát tovább vizsgálni.

Minden történész tudja, az ismeretlen igazság a legendák leple alatt rejlik.

Éltében s azon túl is a maguk szolgálója,
Ralamine Mung

A FÉLELEM SZÜLETÉSE

Volt idő, mikor az Eldákat még nem űzte félelem, és életüket nem rettegésben töltötték a várakozó haláltól. Harcos találkozhatott ellenfelével hátsó gondolat nélkül, s lelke újjászületik hamvaiból, akár a főnix.

E szerint az Eldák csatlakoztak isteneikhez, hogy megvívják háborújukat Yngir, a halhatatlan csillagfatty ellen, aki megfertőzte az egész univerzumot szennyével és örökéltű harcosaival. Kegyenceik, az ezüstözött háziurak1 tengerként váltak szét, akárcsak Khaine haragja előtt a tenger, és csatában edződött követői megindultak tüzes ösvényen a galaxison át.

Ulthanash és Eldanesh, házaik nemes királyai Khaine oldalán harcoltak. Fügre Lanthrilaq és Jaeriela, a Háromszor Áldott harcba vezették emberiket, és senki nem tudott előttük megállni.

Azután jött Kaelis Ra2, a Halálhozó. Tombolása vérrel festette be az eget, és senki nem tudott ellenállni neki, mert erejét magától a Haláltól kapta. Népek estek el sarlójától, könnyedén verte meg a legnagyobb Elda hősöket is. A halottak mindent elvesztettek, még lelkeiket is.

Ám az Elda istenek ereje nem csupán a seregekben rejlett. A Lélektáncosok legnagyobbja meggyőzte a C’Tant, hogy éhségüket fordítsák befelé éhségüket, fogyasszák testvéreiket szentségtelen lakomán. Kaelis Ra vérei ellen fordította pengéjét, és Isha gyermekeiként könyörtelenül lemészárolta őket.

Míg a Halálhozó sötétebb utakat kutatott vérszomjának kielégítésére, Khaine nem tétlenkedett. Üzletet kötött Vaullal, a kovács istennel- Kurnous és Isha szabadságáért cserébe az isten 100 kardot kovácsol Khainnek Yngir ellen. Így születtek Vaul kardjai, a Pengelidércek.

Khaine még egyszer csatába vezette az embereit, izzó dühvel, seregének maradványát lángba borította a bosszúvágya. Száz Elda, mindahánynál egy-egy Pengelidérc, olyan rengeteg ezüstözött Nekrontir horda ellen, hogy a horizont is testeiktől csillogott. Még nem ismerték a rettegést.

Az Eldák nagy körben harcoltak, Vaul Kardjai villantak, s a Nekronok nem tudták áttörni a védelmet. A kardok erőt adtak forgatóiknak, és minden szúrás kettészelt egyet a szentségtelen ellenfelek közül. Khainet nem lehetett megállítani, és a harcosok tudták, hogy istenük kegyes volt hozzájuk.

A harc hét nap, hét éjen át tartott, mielőtt az Eldák elestek volna. Ígnir szolgálói gyenge pontot találtak a körben- Fügre Lanthrilaq fáradt, arca sápadt volt, pengéje tompa, csorbult. A harcosok gyűrűje megtört, és megremegett a föld, mikor Khaine elordította haragját. Vaul elárulta őt- az egyik kard hasznavehetetlen volt.

Nem messze onnan, ahol majd Kaelis Ra-t eltemetik, az Eldák elestek, mert tudták, végzetük egy kézben volt. Utolsó gesztusként Kaelis Ra megölte azokat, akik közel voltak hozzá. Egy kardvágással örökkévalóságra ítélte a nagy harcosok lelkeit. Khaine elkiáltotta magát, fogta a lándzsáját és rohamra indult.

Sarló és lándzsa feszült egymásnak egy holttest fölött olyan erővel, amely kettészakította volna az eget. Khaine gyorsasága és tapasztalat lélegzetelállító volt, ám az Éjhozó a sötétség teremtménye, Khaine nem találhatta a gyenge pontját. Kaelis Ra hagyta dühében kimerülni ellenfelét, hogy az kívánja a halált.

Az Éjhozó figyelmeztetés nélkül lendítette sarlóját Khaine torka felé, ám a Nevető Isten óva intette a férfit. Ahogy az Éjhozó hátrált kissé, Khaine levegőt vett és lándzsájának hegye tisztán átszúrta Yngir mellkasát.

Kaelis Ra ezüstös darabokká robbant szét, melyek majdnem Khaine halálát okozták, mint Yngir lényege, mely szétszakadt fizikai formájából.

De a győzelemnek megvolt az ára. Yngir húsának darabjai beleivódtak Khaine-be a kataklizmikus halálesetkor, elolvadt a háború istenének haragjának tüzében. Az ezüstméreg beleivódott a vérébe, fizikai megtestesülése mindörökké Arató Harcos lett.

Kaelis Ra nem halhatott meg igazán, mert a halál megtestesülése. Vereségét dühében elkiáltotta az űrbe, s minden Eldát megátkozott egy súlyos átokkal. Ez volt a csírája az Eldák bukásának, és alapvetően bezárult előttük az újjászületés lehetősége.