234345.M33:

    Ma este lesz az évszázad legsötétebb szakasza, amikor a holdak teljesen elfedik a csillagunk fényét: az Ördög-éj. Ahogyan apáink és az ő apáik tanították, akiket meg az ő elődeik, mióta nyolcvan generációval ezelőtt megalapítottuk a kolóniát, bedeszkáztuk az ablakokat, eltorlaszoltuk a kapukat, őröket állítottunk és előkészítettük a védelmünket. Eddig még senki sem válaszolt a segélyhívásunkra, és már csak pár óra van hátra éjfélig. A lélek-falók eljönnek, ebben biztos vagyok. Néhányan csak gúnyolódnak, hogy ezek csak mesék, amit részeg öregek mondanak, hogy bölcsnek tűnjenek, illetve amivel az anyák ijesztgetik gyermekeiket, hogy ne legyenek engedetlenek. De én tudom az igazságot. Beszéltem Jeremiahval mielőtt meghalt. Ő ott volt, amikor legutóbb jöttek, és a teste még mindig remegett a szívében lévő félelemtől.

    Pontosan emlékszem szavaira, belevéste magát az emlékezetembe a meredt tekintete és a rekedt hangja. Tudom, hogy néhányan bolondnak gondolták, hogy elment az esze öregkorára, de ők nem voltak ott, nem érezték ahogy a karjai oly erővel markolták a karom, hogy valósággal elszorította a vérkeringésem.

    „Félj a Sötétségtől! Ne higgy a Fény szentségében. Semmi sem állíthatja meg őket, se bedeszkázott ablak, se zárt ajtó, se kard, se puskagolyó. Semmi sem állíthatja meg őket és egyetlen halandó sem szállhat szembe velük és élhet. Az Ördög-éj estéjén békélj meg az Istencsászárral, mert már nem fogod meglátni a Mindenszentek Napját. Hagyd el a várost és ne térj vissza, ha kedves az életed.” Emlékszem az ezt követő harsány, kínzó röhögésére, ami heveny köhögésbe torkollott. Felakadt a szeme és közelebb húzott magához és zihálva a fülembe suttogott: „Ők nem csak megölnek. Néhányunkat levágnak, de a többieket elviszik. Elvitték Miát, Faraht, Jeboht, Garretet, Felixt, Belstat és a többieket. Láncok, korbácsok, szögek és karmok… A sikolyaik kísértenek álmaimban. Mért hagytak engem életben? Nem segítettem őket, esküszöm!”

    Egyre buzgóbb lett, sziklaszilárdan tagadva minden kapcsolatot közte és Az Ördögök, Akik Emberekre Lesnek között. Ezután aludt egy keveset, de naplemente előtt nem sokkal felébredt. Még mindig ott voltam. Tudtam, hogy nem éri meg a holnapot. A láz, a tomboló kór, ami valahogy életben tartotta százhuszonhárom éves koráig kezdte bevégezni dolgát, belülről falva fel a testét. Összefüggéstelenül hadart egy darabig és én letöröltem homlokát juhtejjel, ahogy Fammi nagyanyám tanította. Lecsendesült és újra érthetővé vált.

    „Ne légy itt holnap este! Menj! Menj innen, minél messzebre! Rejtőzz el, bújj, kússz a hasadon az erdők sűrűjében ha szükséges, de ne legyél itt, amikor Az Ördögök Akik Emberekre Lesnek megérkeznek. A lelked nem láthatja meg Hatalmas Császárunkat, elorozzák az Ő fényétől és felfalják! A lelked fájdalma a tested gyötrelmeit fogja tükrözni. Ők a félelmedet eszik, isszák a rettegésed, és élvezik, hogy képtelen vagy ellenállni. Ők eljönnek és mindenkit megölnek, vagy elvisznek. Ez az ilyen dolgok rendje. Ők nem ölnek meg! Nem csak megölnek…” Ezek után örökre lehunyta szemét, utolsó szava csak halk suttogás volt, ahogy a lelke megtért az Istencsászárhoz.

    Nemsokára feljönnek az Ördög-éj csillagai, és a holdak egyre nőnek. Most már értem, hogy Jeremiah miért maradhatott életben, ahogy a jeges szél a csontomig hatol, és látom a rettegő arcokat, amint a sötétségbe merednek. Neki tényleg megkegyelmeztek, még hosszú életet is kapott ajándékba, hogy eddig a napig élhessen, egy perccel se tovább. Ő volt a hírnökük. Az Ördögök, Akik Emberekre Lesnek azt akarják hogy tudjuk. Azt akarják, hogy féljünk tőlük. És ők el fognak jönni és meg fognak ölni minket. De ők nem csak megölnek…

Utolsó bejegyzés, Marenza Balthus naplójából