Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005 (első kiadás)
Fordító: Szántai Zsolt
Eredeti cím: Ghostmaker
Oldalszám: 356
Ára: 1790 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror

Akárcsak az Első és Egyetlenben, itt is leginkább a hatalmas csaták és mészárlások viszik a prímet. Alighogy megalakult a Tanith világának ezrede, amely a Császár szolgálatára rendeltett, a Káosz erői megsemmisítő csapást mértek a bolygóra.
Csak Gaunt komisszár-ezredes lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy legalább ez a háromezer tagú harci egység megmenekülhetett.

Innen veszi kezdetét Gaunt „szellemgyártása”. Az ezredet egyik Káosszal fertőzött világról a másikra küldik, hogy a lehető leghalálosabb küzdelmekbe vessék be.
A harcok közti szünetekben állandóan visszatérő dilemmájuk, hogy parancsnokuk helyesen cselekedett-e, amikor kimentette őket Tanith elpusztuló világáról ahelyett, hogy hagyta volna öngyilkos, de hősies harcban megsemmisülni az ezredet.

Ahogy a Birodalmi Gárda halad bolygóról bolygóra, úgy válik egyre tisztábbá az egységén belül, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. A folyamatos harci cselekmények mellett, amelyek révén a tanithiak végül is rendkívül hatékony és ütőképes harci egységgé kovácsolódnak, ez az egyik központi motívum.

Mindezek mellé párosul a különféle harci alakulatoknak és azok vezetőinek ellentéte, illetve barátsága az ezreddel. Ez a motívum Willi Heindrich Vaskereszt című regényét juttatja eszembe, ahol Steiner tizedes áll szemben parancsnokaival, Triebig szárnysegéddel és Stransky századparancsnokkal.

Abnett törekszik arra, hogy minél jobban megismertessen bennünket az ezred egy-egy tagjával. A könyv minden fejezetének más-más főszereplője van, Gaunt alakja néha másodlagossá válik. Így tényleg úgy érezhetjük, hogy az Első és Egyetlen a főszereplő, nem pedig annak parancsnoka.

Habár Abnett műve továbbra sem vetekedhet Ian Watson regényeivel, határozattan pozitív irányú változások fedezhetők fel benne. Ami annyira hiányolható volt ez első részből - korántsem olyan főhősökkel találkozhatunk, mint Jaq Draco vagy Lexandro d’Arquebus, valamint a történések sem olyan világrengető dolgok, összességében talán a „watsoni feeling” hiányának nevezhetnénk - az a regény végére kezd testet ölteni.

Az utolsó fejezetben feltűnő inkvizítor és eldák, végre visszahoznak valamit ebből. Azt hiszem, ha a sorozat ilyen irányban folytatódik, lassan igazi és hamisítatlan Warhammer 40000 regényeket kaphatunk.