Áradat és kőszikla

Konrad testvér még megeresztett egy sorozatot, mielött fedezékbe vágta magát. Nem látta, hogy lövedékei célt érnek-e vagy sem, de nem is volt jelentősége. A zöld massza egyre csak özönlött feléjük, mit sem törődve borzalmas veszteségeivel. Bakancsos lábak tapostak üveges szemmel a semmibe bámuló arcokba, hogy aztán gazdájuk is csakhamar a holtak közé zuhanjon. A sorozatvetők robbanógolyói cafatokra szaggatták a szedett-vedett páncélokat, vörös permetet fröcsköltek a dühtől eltorzult arcokra. De a roham nem tört meg. Konrad testvér gyors fohászt mormolt – Mortimer De’Valera, acélos ősatya, keményítsd meg lelkemet – miközben a helyére lökte a friss tárat. Csatatestvérei mellette kuporogtak az omladék mögött. Heinz testvér ekkor egyenesedett fel, sima mozdulattal lendítve át a falon lézerágyúját. A többiek is felpattantak, és hosszú sorozatokkal pásztázták a lankás domboldalon felfelé özönlő hordát. A lézerágyú elsült, a koncentrált energianyaláb fényes dárdaként suhant keresztül a levegőn, nyomában ózonszag terjengett. Becsapódott a közeledő gyalogtank mellkasába. A dülöngélve közeledő monstrum megállt, eresztékeiből sűrű füst szállt fel. De a vállán ágaskodó rakétavető még működött. Dühös kobraként szisszent elő a lövedék, egyenesen az Acélangyalok felé. Konrad testvér sisakoptikájának és occulobisának hála még a ráfestett acsargó szörnypofát is látta egy futó pillanatra. A rakéta becsapódott, és Sigmund testvér eltünt a forrón örvénylő robbanásban. Konrad üvöltve rángatta a ravaszt. Tucatjával dőltek el az orkok, de a legbátrabbak már a fedezéknél jártak. A sorozatvető üresen kattant. Konrad a törmelékhalom tetején átugró ork pofájába vágta a hasznavehetetlen fegyvert, és előrántotta lánckardját. Félfordulatból csapta le egy őrjöngve üvöltő fenevad fejét, majd páncélcsizmás lábával rúgott ágyékon egy másikat. Az energiapáncél sokszorosára növelte Konrad erejét, így az ork törött medencecsonttal borult a földre. Heinz testvér a földre omlott, páncélját brutális erejű csapás zúzta darabokra. Dús vére rögökké kérgesedett mellkasán, beszennyezve a hajdan-büszke vértet. Manfred testvér sodródott Konrad mellé. Egymásnak vetették hátukat, így próbálva feltartani a csürhét. - Minden rendben, testvér? – sercent Manfred hangja a sisakmikrofonban. - Persze testvér! – válaszolt Konrad. – A többiek? - Megtértek a Császárhoz – mondta sötéten Manfred. – Kövessük őket tisztességgel testvér. Pörögtek, forogtak, lánckardjaik halálos ernyőt vontak köréjük. Konrad kétségbeesetten szúrt, vágott, hárított, majd megint szúrt. Érezte, ahogy kardja élő húsba hasít, vér és zöldes szövetdarabok fröccsentek szerteszét. Konrad különös bódultságba ringatta magát, a harc heve teljesen elragadta. Manfred testvér ott küzdött mellette, Konrad szinte érezte minden rezdülését. Megakasztott egy fogazott pengét, ami egyenesen testvére gyomrának tartott, eközben Manfred egy sima suhintással metszette le a támadó kezét. Érces bariton csendült Konrad sisakjában. Elmosolyodott, és maga is belekezdett a dalba. - Acélfolyam, ha megszilárdul, keményebb a kőnél – egy alsó vágással szegycsontig nyitott fel egy zöld hasat. – Csatatestvér, ha győzni vágysz, küzdj úgy mintha élnél. – fájdalom hasított a bal vádlijában, és érezte, ahogy a vére pillanatok alatt megszilárdul a csizmájában. – Hármas század barna szakasz, mind megannyi hős, büszke lesz ránk De’Valera, az alapító ős! – Konrad emlékezett arra végtelenül távoli, három napja történt estére, mikor Heinz testvér szerényen előállt, és elszavalta ezt a költemény. Vidám egy vacsora volt. – Öltünk orkot, eldát, mutit, messze szállt a hírünk, ne kezdjél hát csatatestvér párbajt sose vélünk. – Hát igen, Heinz testvér nem volt egy nagy poéta. A lézerágyúhoz nagyon értett, de a verseléshez már kevésbé. Korad kitért egy vágás elől, belemélyesztve pengéjét egy üvöltésre nyíló szájba. Manfred lehanyatlott mellőle, sisakja roncsai közül vér bugyogott elő. Konrad sem énekelt már. Felrúgott egy orkot, és elhátrált egy kilőtt csapatszállító roncsaihoz. A kormos fémnek vetette hátát, vadul vagdalkozva. Tudata peremén érezte a fájdalmat, de nem törődött vele. Balja elnehezült, szinte mozgásképtelenné vált. A sisakmonitoron villódzó ikonok szerint a karjában nem maradt ép csont. Nem számított. Hárított, szúrt, vágott ölt. Hárított, szúrt, vágott, ölt. Lába is cserbenhagyta, egy penge utat talált a combvérten keresztül. Feltépte a verőereket, átmetszette az izmokat, és a páncél hidraulikus szerkezetét is tönkretette. Konrad féltérdre roskadt, és elszánt dühvel csapkodott tovább. Már nem törődött semmivel. Hirtelen az orkok elhúzódtak tőle. Egy gigászi ork lépett előre, és félrebillentett fejjel méregette a súlyosan sebesült űrgárdistát. - Goruk Gron vagyok – bökött hordónyi mellkasára. Hatalmas agyarai akkorák voltak, mint egy-egy tőr, közülük recsegve buktak elő a birodalmi gót szavai – A Véres Kés csürhe hadifőnöke! – a többiek alázatosan bólogattak, mintegy nyomatékosítva főnökük szavait. – Te bátor harcos vagy! És én most megöllek. – lengette meg a bal karjára csatolt erőkarmokat. - Megtisztelsz, Goruk Gron! – tápászkodott fel Konrad. Lába iszonyatosan fájt, de nem törődött vele. Kihúzta magát, így alig egy fejjel volt kisebb a bestiánál. – De nagyon sajnálom, hogy meg kell cáfolnom téged! – Goruk Gron csodálkozva vonta össze busa szemöldökét – Én öllek meg téged! Imperator et Ferro!   Lord Benedict Nagymester kiugrott a csikorogva fékező tankból. Már attól tartott, hogy elkéstek. Az orkok hullámai elérték a dombtetőt, és már a barna szakasztól sem érkeztek friss hírek. De amikor a nagymester és két századnyi csatatestvér felért a dombra már csak a menekülő orkokat látták. Lord Benedict meglepődve tekintett körbe. - Uram, találtam valamit! – jelentette az egyik csatatestvér. Számtalan halott ork között állt, egy üszkös robbanás helyszínén. Lord Benedict odalépett a kormos szélű kráterhez. Odalennt egy ork óriás cafatokra tépett testrészei feküdtek, és még valami. Egy mélykék sisak, rajta a jelzéssel: III/4. A sisakot allulról tépte le egy borzalmas erejű robbanás. A nagymester egy pillanat alatt megértett mindent. - In nomine Imperatoris, et Ferro, et primarchae Mortimer De’Valera! – tisztelgett a halott hősöknek.     3M0040220