Mikor Mortarion, a Halálgárda Primarchája felajánlotta szolgálatait Hórusznak az Emberiség Császára elleni harchoz, még nem tudta, milyen árat kell majd fizetnie árulásáért. Egy ember azonban nagyon is tisztában volt vele: ő volt Typhon, akit a Légió sok más katonájához hasonlóan a vad, kegyetlen Barbarus világáról soroztak be a Halálgárdisták közé, egy olyan világról, mely nem csak embereknek, hanem a rajtuk élősködő, nem emberi haduraknak is otthont adott…
Mortarion érkezésével eme hadurak napjai megszámláltattak: a Primarcha dühe ellen semmit sem tehettek, egymás után estek el; Mortarion pedig üldözte őket, míg mind egy szálig el nem pusztultak. Fertelmes örökségüket azonban hátrahagyták: normális emberekkel folytatott kapcsolataikból tucatnyi, kevert vérű „lény” született; Typhon ezen vérvonalak egyikének tagja volt. Szörnyűséges pszichikus erőket birtokolt, melyek lehetővé tették számára a túlélést és a biztonságos, szabad utazást Barbarus mérgező ködbe burkolózó világán. Ezek a képességek Űrgárdistává válása előtt jórészt lappangtak, s csak később, a kiképzés hatására manifesztálódtak teljesen.
Mikor a Halálgárda nagyszabású toborzást szervezett a Barbaruson, Typhon hamar kitűnt kiváló harcosi képességeivel. Az Eretnekség óta a Rendházak már sokkal szigorúbb feltételek alapján választják ki újoncaikat – és ez így is van jól. Manapság már sokkal többet lehet tudni a génanyag tisztaságának fontosságáról, és egy ezer főből álló Rendház jóval nagyobb körültekintéssel választhatja ki a jelöltek közül a leendő Csatatestvéreket. A Nagy Kereszteshadjárat idején azonban elég volt, ha valaki kiválóan harcolt, és megingás nélkül követte vezérét akár a Pokol fenekére is. Mikor kiderült hogy Typhon pszíker, a Halálgárda még nagyobb örömmel fogadta, hiszen ezekben az időkben mindegyik Légió igyekezett Könyvtárosokkal megerősíteni sorait.
Így esett, hogy a XIV. Légió egy romlott léleknek adott otthont; mert Typhon már a Kereszteshadjárat idején is – mikor látszatra a Császárért harcolt Csatatestvérei mellett – a Sötét Erőkkel trafikált; az Istenek pedig kitüntető figyelmükkel tisztelték meg őt, s segítségükkel Typhon gyorsan haladt előre a ranglétrán: elnyerte a jogot, hogy a félelmetes Manreaper-ök egyikét hordozza – melyek legalább annyira számítottak státuszszimbólumnak, mint halálos fegyvernek - és hamarosan az Első Század parancsnoka lett. Ezeknél is fontosabb volt azonban, hogy Typhon elnyerte Primarchája, Mortarion bizalmát és hamarosan legközelebbi tanácsadójává vált.
A Hórusz Eretnekség idején Typhon saját zászlóshajója, a
Terminus Est fedélzetéről vezette az orbális bombázást, mely végül eltörölte az Istvaan III bolygó felszínén harcoló lojalista Halálgárdistákat, valamint harcba bocsátkozott az
Eisenstein nevű fregattal, mely egy csapatnyi lojális Halálgárdistával együtt megkísérelt áttörni a renegát flotta blokádján. Az áttörés sikerrel járt, és a Nathaniel Garro által vezetett csapat végül sikeresen figyelmeztette a birodalmi erőket Hórusz árulására. Miután az utolsó császárhívő elemeket is kipurgálta a sorai közül, a Halálgárda Hórusz utasítására a Terra felé vette az irányt; a flotta azonban nem tudott a hiperűrbe lépni: a Légió összes navigátora halott volt. Typhon ölte meg őket, mivel azok még mindig lojálisak voltak a Császárhoz. Az Első Kapitány azonban megnyugtatta Mortariont; állítása szerint az ő pszichikus képességei is elegendőek lesznek ahhoz, hogy a Légiót biztonságosan a Terrára vezessék. Így a Halálgárda hamarosan alámerült az Immatériumba, s vele a rémálmok sötét világába…
A flotta Typhon ígéretei ellenére csapdába esett a Hiperűrben; hajóik reménytelenül sodródtak, hiábavalósan keresve a kiutat. Sosem fogjuk megtudni mennyi ideig tartott ez a rabság: az idő másként folyik az Immatériumban. Legyen azonban szó napokról vagy akár évtizedekről, egy biztos: ez az időszak volt a XIV. Légió történetének legsötétebb órája.
A Halálgárda legendás volt ellenállóképességéről. Olyan világokat hódítottak meg a Birodalom nevében, ahol más katonák létezni sem tudtak volna, nemhogy hatékonyan harcolni. Mérgek, fertőzések, szennyezés: egészen eddig a pontig nem volt olyan halálos csatamező, melyen a Halálgárda ne lett volna képes diadalmaskodni. Ahogy azonban ott sodródtak a Hiperűr sötét óceánjában, testük hirtelen cserben hagyta őket és gyilkos betegségek döntötték le lábukról az Űrgárdistákat, oly erősek, hogy még a katonák megerősített szervezete sem bírt velük. Napok teltek el, és akkor, ahogy ott feküdtek tehetetlenül és a fájdalomtól elgyötörten, a hiperhajtóművek mormogása hirtelen elhalt, helyét pedig egyre erősödő zúgás vette át. Démoni legyek milliói furakodtak keresztül az űrhajók burkolatán és özönlötték el a tehetetlen Űrgárdistákat: megérkezett Nurgle ragályainak legfélelmetesebbike, a Pusztító. A legyek befurakodtak a katonák húsába, a korábbi, az emberiség megmentőjének szerepében tetszelgő szuperhumánok groteszk karikatúráivá torzították őket, és ellenük fordították addigi legnagyobb szövetségesüket: saját hihetetlen állóképességüket.
Képtelenek voltak ellenállni. Képtelenek voltak meghalni. Képtelenek voltak az öntudatlanság ölelésébe menekülni; saját testük vált a legnagyobb ellenségükké. Elképzelni sem tudjuk, micsoda kínokat kellett kiállniuk, bizonyos azonban, hogy egyikük sem szenvedet annyira mint vezérük, Mortarion. A Pusztító még a Primarcha hihetetlen szervezetét is legyűrte, s ahogy a fájdalom és kétségbeesés tüzében szenvedett, nem kétséges, egy réges-régi nap emléke kísértette: önmagát látta ahogyan a távoli, kegyetlen Barbarus világán ugyanilyen kiszolgáltatottan és legyőzetve hevert az bolygó urának lábainál. Akkor apja megmentette őt, most azonban senki sem fog jönni. Senki sem fog segíteni neki. Senki sem fogja megmenteni a legnagyobb gyötrelemtől, amit ember valaha érzett. S ekkor bekövetkezett az elkerülhetetlen: a Primarcha félisteni akaratereje megtört, s Mortarion a saját és katonái lelkéért cserébe megváltásért kiáltott.
Az Immatérium pedig válaszolt neki. Egy hang, mely mintha végig a közelben várakozott volna, magának követelte a Légiót: Nurgle volt az, a Rothadás Ura. Mortarion fejet hajtott új ura előtt; a később ezerszer is elátkozott döntés végleg megpecsételte a XIV. Légió sorsát.
Az Űrgárdista pedig, kinek terve ezzel beteljesült, végre megkapta jutalmát igazi mesterétől, kit az első perctől kezdve hűen szolgált: Calas Typhon végérvényesen elpusztult és megszületett
TYPHUS, NURGLE HÍRNÖKE
Mikor a Halálgárdisták Terrára érkeztek már egyáltalán nem hasonlítottak régi önmagukra: félelmetes Dögvész-Gárdistákká váltak, felpuffadt testüket gennyedző kelések borították, kibírhatatlan bűz és halálos fertőzések kísérték őket. Mortarion Nurgle legerősebb szolgájává, a Rothadás Hercegévé vált, Typhus masszív terminátor páncélja pedig immáron a Pusztító otthonává vált. A Halálgárda az ostrom során főleg védelmi feladatokat látott el. Typhus személyesen nem vett részt az ostromban: ehelyett orbitális pályán maradt és zászlóshajója fedélzetéről irányította a Halálgárda flotta pusztító zárótüzét.
Az Eretnekség bukása után a Halálgárda az Iszonyat Szemébe vonult vissza, ahol Mortarion elfoglalt egy Démonvilágot, majd egykori otthonvilágának, Barbarus-nak torz zükörképévé formálta; Typhus megundorodott ettől a „szentimentális gyengeségtől” és egy csapatnyi Halálgárdistával együtt elhagyta egykori vezetőjét. A Hírnők azóta sem tért vissza a Démonvilágra.
M.36-os felbukkanása óta Typhus és a
Terminus Est sok helyen tűnt fel szerte a galaxisban, Mesterének szörnyű magvait szórva szerteszét; az egyik legutóbbi ilyen alkalom Abaddon 13. Fekete Hadjáratának idején történt, Cadian. Ugyan a Hírnök és hajója csak rövid ideig tartózkodott a rendszerben, ottlétuk nem maradt nyomtalan. A
Terminus Est vezette Káosz flotta csapdába csalta, és súlyosan megrongálta a Quarren Admirális által irányított Birodalmi hadihajókat. A lojalista flotta súlyos veszteségeket szenvedett, de képes volt visszavonulni: a legrosszabb azonban még csak most következett. A hazafelé vezető úton ezrek betegedtek és haltak meg a hadihajók legénységéből; a flotta csak nagy nehézségek árán volt képes hazavergődni. Időközben a cadiai és az agripinaai szektor több világán is hasonló járványok törtek ki: a Káosz flottárol intított járványhajók több helyen áttörték a lojalisták védelmét, és célba juttatták halálos rakományukat. Egész bolygók kerültek karantén alá, ahogy a birodalmi erők megpróbáltak gátat vetni a fertőzés terjedésének.
A járvány nyomában szekták jelentek meg az Iszonyat Szemét körülvevő világok mindegyikén: önmagukat ostorozó tagjaik a Császár haragjának tekintették; s ahogyan a járvány egyre terjedt, elkeseredett emberek milliói álltak melléjük. A valódi horror nem sokkal később következett be: a Subiaco Diablo bolyváros tömegsírjai feltárultak, s a járvány áldozatai lélektelen, rothadó zombikként tértek vissza és rontottak a legyengült túlélőkre. Néhány hónapon belül a ragály által teremtett zombik világok tucatjait özönlötték el, s a helyőrségeknek minden erejüket be kellett vetni, hogy valahogy kordában tartsák a húsra áhítozó, dögvészt terjesztő hordát. A helyzetet súlyosbította a szekták tevékenysége, akik őrületükben válogatás nélkül pusztították a bolygók orvosi létesítményeit és gyógyszerkészleteit, ezzel minden, a járvány kezelésére irányuló kísérletet ellehetetlenítve. A Birodalmi Gárda és Flotta katonái és tisztjei kimerültek a fertőzéssel folytatott reménytelen küzdelemben, így képtelenek voltak hatékonyan szembeszállni a megjelenő ellenséges flottával: Typhus az Utazó végre megérkezett, hogy learassa munkája gyümölcsét.
A Hírnök mögött pedig ott közeledett a Hórusz Eretnekség óta látott legnagyobb Káosz haderő…
Cadia 2675999.M41
A
Terminus Est teleportációs kamrájában szentségtelen energiák pulzáltak. A falak, melyek valaha a legfejlettebb technológiának adtak otthont, most nyálkát és gennyet izzadtak magukból; a folyosótkat az átkozottak kicsavarodott testei borították.
Typhus a kamra közepén gugolt. Egyetlen, hatalmas szarvval díszített sisakja egyet bólintott minden egyes, a földre rajzolt pentagramm csúcsainál álló deformált, zöld gyertya felé, mire azok mindegyike sűrű, olajos füstöt kezdett eregetni magából. Ahogy a füst egyre magasabbra emelkedett, a Typhus körül nyüzsgő legyek elkezdtek visszamászni a Hírnök páncéljának repedéseibe és csöveibe. Lábainál Nurglingek eleven szőnyege húzódott közelebb hozzá. A füst lassan kört formált Typhus körül, miközben a gyertyák egyre nagyobb erővel füstöltek. A masszív alak a padlóhoz érintette hatalmas kaszája markolatát, mire a fustkígyók még szorosabbra fonták ölelésüket. Egy második érintés, és a kamra üres volt; Nurgle Hírnöke eltávozott.
Holdnélküli éjszaka volt. A záporozó eső gátolta a látást, a szüntelen ágyúdörgés pedig
mindenkit megsüketített. Typhus egy remekül megépített kommunikációs árok közepén jelent meg, s két oldalán a cadiai katonák meglepődve és iszonyodva tekintettek rá. A Pusztító örvénylett és fortyogott a Hírnök belsejében, majd kitört; Nurgle jelét viselő legyek fekete fellege borította be a halálraítélt katonákat. Sokuk már azelőtt haldokolt, hogy a Hírnök üvöltése fertőző, bűzös nyálkává változtatta volna a húsukat. Typhus keresztültört a miazmán, szörnyű kaszája hatalmas nyolcasokat írt le a levegőben, félelmetes hatékonysággal aratva le a rémült katonákat. Nurglingek másztak és vonaglottak a lábai előtt, az elesettek fedetlen arcán élősködve, vagy a menekülőkre támadva.
A cadiai katonák legjobb tudásuk szerint vágtak vissza, de lézerpuskáik lövései ártalmatlanul pattantak le a hatalmas, terminátor páncélos alakról. Egy bajonett sem volt képes áttörni a Manreaper által szőtt halálos hálót. Typhus végigmasírozott az árkon, és könyörtelenül learatta a Hamis Császár talpnyalóit. Azok tisztjei egymás után rontottak rá, csillogó energiakardjaikat magasra emelve, de mindegyikük megcsonkítva hullott vissza a mocskos földre. Hamarosan nem maradt más, mint az eső, a döglegyek, az üvöltő démonok és a halál hatalmas, egyszarvú megtestesülése, ahogy a lövészárkokat járta. Mint a régi mesék leviatánja, a Hírnök tucatjával, majd százával mészárolta le a az ellenséget. Amerre ment, a holtakat és a haldoklókat szörnyűséges fekélyek borították el, testük felpuffadt majd szétreped, újabb és újabb döglegyeket szabadítva a világra. Ez a csatamező immáron valóban a halál helye volt; az itt szárba szökkent járványok elterjednek majd, az egykori őrposzt pedig fekélyes, gennyedző sebbé vált.
Typhus elégedetten bólintott. A cadiai katonák veteránok voltak, bátrak és szívósak. Ezt a vereséget nem foghatják a „Káosz végtelen hordáira”. Mindegyikük tudni fogja, hogy Nurgle egyik kapitánya egy egész századot mészárolt le, és szívük megismeri majd a félelmet. Ez a tény belülről emészti majd el őket. Sokan átállnak majd. Még többen fognak meginogni. Cadia bukása egy lépéssel közelebb került, s vele Typhus végső célja: istenné válni.
A
Terminus Est 
A
Terminus Est egyike volt a Császár által a Halálgárda mellé rendelt első csatahajóknak. Egyedulálló tervezés volt, melynek eredet a Nagy Kereszteshadjárat előtti időkre nyúlt vissza; a terveket később felhasználták a Megrontó osztályú hajók építésekor. Ahogyan azonban arra számítani lehetett, a régi tervezésű hajók jóval erősebbek voltak az újaknál.
Semmi konkrétat nem tudunk a
Terminus Est Hórusz Eretnekség előtti konfigurációjáról. Néhány fennmaradt feljegyzés szerint a hajót főként mint bolygóközi rohamjárművet vetették be. Valószínüleg ez volt az igazság, mivel a hajó nagyfokú hasonlóságot mutat az Űrgárdista Rendházak által rendszeresített, hasonló feladatkört ellátó járművekkel.
A
Terminus Est Eretnekség alatt játszott szerepéről már bővebb információkkal rendelkezünk. Az Istvaan rendszerben a hajó harcba bocsátkozott és elpusztította a Hollógárda zászlóshajóját, a
Császár Árnyát. Valószinűleg ez volt az első dokumentált eset, amikor támadóhajók hordozására specializálódott hadihajók csaptak össze. A csata gyorsan véget ért, és megfosztotta az Istvaan V felszínén harcoló lojalistákat a légi támogatástól.
Mikor a Hórusz vezett flotta a Terrához ért, a
Terminus Est már magán viselte Nurgle Jelét, és a Halálgárda többi hajójához hasonlóan kinézete radikálisan megváltozott. Mialatt Mortarion az Oroszlán Kapu Űrkikötő ellen vezette csapatait, Typhus és a flotta orbitális pályán maradt, és a hajók ágyúi megkezdték a Császári Palota véget nem érő bombázását.
Hórusz halálát, és a lojalista erősítés megérkezését követően a
Terminus Est a Halálgárda evakuálását felügyelte: a véres harcokban a csatahajó támadó járműveinek nagy része odaveszett. A Halálgárda ezután a többi Eretnek Légióval együtt visszavonult az Iszonyat Szemébe, s évszázodokon át rejtve maradtak a birodalmi erők előtt. Az Eretnekek valószínüleg pusztító háborút vívtak egymás ellen a Szemben; Mortarion és gyermekei hatalmas birodalmat építettek az Immatériumban, melyet aztán saját képükre formáltak és sok éven át nem is mozdultak ki onnan.
Typhus és a
Terminus Est az elsők között bukkantak fel újra, mikor pusztító járvány aratta le az Agripinaa rendszer lakosságát, M.35-ben. A könnyedség, amivel a Nurgle Jelét viselő hajó elpusztította az ellen küldött csatahajókat, komolyan elgondolkoztatta a Birodalmi Flotta vezetőit. M.36-ban egy Adepts Mechanicus expedíció megtalálta a hajó terveit Barbarus világán; ezek a tervek szolgáltak később a Megrontó osztály alapjául. A Mechanicus mérnökei azonban nem tudták, hogy a hajó hiperűr pajzsainak terveiben egy kritikus hiba található; csak később, amikor a Megrontók egymás után tűntek el az Immatériumban, vagy váltak árulókká, vált nyilvánvalóvá az Adepstus Mechanicus tévedése.
A
Terminus Est nem játszott központi szerepet a Gótikus Háborúban. A hajót csak egyszer észlelték, az Anvil 206 közelében. Figyelembe véve azonban a későbbi, az Anvil-ra visszavezethető incidenseket, nyilvánvaló, hogy Typhus és hajója elvégezte a feladatát.
A 41. Millenium idején a
Terminus Est az Birodalom által ismert egyik legöregebb hadihajó.
Nurgle Áldása egyben tartja az ősi hajótestet, sötét folyosóin pedig a létező leghalálosabb ragályok tenyésznek. A Rothadás Urának segítségével a hajó akadálytalanul vág keresztül az Immatérium óceánján, hogy átkozott kapitányának parancsára halált és szenvedést zúdítson a gyanútlan emberiségre. A Birodalmi Flotta nem nyugodhat, míg a
Terminus Est véglegesen el nem pusztul.
Írta és fordította: Alexander Jorgensson
AJÁNLOM AZ OLDALT
