Suhanó

Karadryel megborzongott amint a romos városra pillantott. Az ifjú elda mindig valami baljóslatú dolgot sejtett az emberi városokban. Ahogy rondán és brutálisan kiemelkedett környezetéből,  vagy ahogy hegyes-sarkú épületei megpróbálták uralni a tájat. A legrosszabb dolog az volt, amikor a hónapokig tartó állandó csatározások lerombolták ezeket és szellemjárta temetőknek tűntek, és itt is ez történt. Minden óriási felhőkarcoló ezrek sírja volt. A kiégett finomító csontvázszerű szerkezete olyan volt, mint ami élőhalottként vár rá, hogy elkapjon és lenyeljen bárkit arrajárót.   Karadryel megfordult és egységére vetette pillantását. Az elda harcosok keresztbe tett lábakkal, meditációs pózban ültek hosszú, fényes suhanóik mellett. Magas, hengeres sisakjuk miatt mintha nem is lett volna arcuk inkább egy mérges rovaréra hasonlítottak. Nehéz volt elképzelni, hogy rokonai és barátai arca rejtőzik ezek mögött az arclemezek mögött. Olyanok arcai akiket évek óta ismert, együtt nevettek, beszélgettek és dolgoztak. Amikor eljött a Háború ideje, minden elda megváltozott mestervilágon. Felvették a harcos személyiségét, valakiét aki teljesen különbözött mindennapi énüktől.     Lorizael már nem volt többé humorista, hanem zord, elszánt harcossá változott, aki semmiben sem látta a viccet. A békés, kert-szerető Aya, a kedves fiúból aki finoman távolítja el a tüskét szeretett holdrózsáiról, vérszomjas gyilkossá változott, aki nem tudott elég ellenséget lemészárolni. Karadryel maga is alig emlékezett énekesi életére. Mintha egy másik életben történt volna, amikor mikrohárfáján zeneszámokat komponált. Majdnem két hét telt el azóta.   Az eldák két teljes hete hívták elő az avatárt a mestervilág magjából és vonultak harcba. Amikor az eldák a harc mellett kötelezték el magukat, teljesség szívvel tették, mint mindennel amit csináltak. Ami a Harci Ének előtt történt, már a múlt volt és a Khaela Mensha Khaine eljövetele előtti idő már nem számított. Mert most az eldák a Jelenben éltek és ez a háborút jelentette.   Karadryel átvizsgálta a rombadőlt utcát. Észrevette az üzletek romos bejáratait, ahol valamikor kereskedők kínálták áruikat. Járművek kiégett maradványait látta, amikre egyszer tulajdonosaik büszkék lehettek, viszont mostanra csak összeégett fémkoporsók voltak. Szemügyre vett egy játékteret, ahol egyszer gyerekek játszhattak. Most mindenki számára öngyilkossággal volt egyenlő ide belépni.     Várta mikor adják ki számukra az indulási parancsot. Amikor ő és emberei a levegőbe emelkednek, és az ellenség pozícióit kémlelik. Az állandó várakozás miatt pattanásig feszültek az idegei. Minden zaj a küszöbön álló veszélyre figyelmeztetett. Minden betört ablak egy leselkedő orvlövészt rejthetett.   Karadryel gondolatban magára szólt, hogy ne hagyja kicsapongani a képzeletét. Arra gondolt, csak azért érzi magát bizonytalannak, mert egy bolygó hatalmas és távoli ege alatt áll, ahelyett hogy mestervilága kényelmes, kerek csarnokaiban lenne. Tudta, nincs mi miatt aggódnia. Szíve mélyén azt is tudta, hazudik magának. Minden miatt aggódnia kellett.   Ez a világ a teljes pusztulás szélén lebegett. Eljöttek a Káosz erői, arra késztetve az embereket, hogy lázadjanak fel mestereik ellen és rázzák le a Birodalom uralmát. A felkelést a Káosz Hatalmainak szolgálóitól elvárható brutalitással és őrülettel vitték véghez. Az ezt követő polgárháború mészárlása a majdnem félig halott város állapotából ítélve mérhetetlen volt.   Karadryelnek ötlete sem volt, miért rendelte ide a mestervilág az erőit. Tudta, a jövőlátók ezt szükségszerűnek látták, jóslataik megmutatták ez a sors szerint egy meghatározó hely lesz. Az itt lezajló események továbbgyűrűznek számtalan világba, temérdek lehetséges jövőt alkotva. Ha a Káosz itt győzne az katasztrófát jelente az eldák számára valahol a jövőben. Karadryel nem tudta milyet. Tudta, neki nem kellett több ok a harchoz a Káosz követői iránt érzett gyűlöleténél.     Elsőre meglepte a szívében érzett gyűlölet. Érzékeny lélekként gondolt magára, ami semmi élő iránt sem érez ellenszenvet. Ez azelőtt volt, mielőtt látta mire képesek a Káosz erői. Ha Karadryel nem maga látta volna a bizonyítékokat, el sem hitte volna. De látta az elszenesedett és eltört csontokkal teli vermeket, a sötét lakomák maradványait. Látta a sebtében összeeszkábált, emberi áldozatoktól véres oltárokat. Látta az üvöltő, tajtékzó, vérmocskos fanatikusokat, akik a Bolygó Védelmi Erőinek rongyos egyenruháját viselték. Látta a feketepáncélos Káosz Űrgárdistákat, akik őket vezették.   Gyenge harangszót hallott a bal fülében, ahová a kommunikációs ékkő volt behelyezve. Hallotta Kelmon jövőlátó halk, távoli hangját, amint elmondta: most érkezett el a levegőbe emelkedés és a városi repülés ideje. Karadryel öntudatlanul is bólintott. Meglátva a testtartásában beállt változást harcosai máris felkeltek és elfoglalták helyeiket járműveik mellett. Karadryel felugrott a nyeregbe.       Súlyát megérezvén a jármű egyenletes, mély hangon felbúgott és a földtől karnyi magasságnyira a levegőbe emelkedett. Enyhén hintázott, mint a kis hajók a szellőben. Karadryel kinyúlt és megfogta a kormányt, mire a kesztyűjébe épített apró pszihotrópikus kristályok érintkezésbe léptek a kormány irányító kristályaival. Abban a pillanatban minden megtudott a járműről. Érezte, hogy készen áll a repülésre. Egy mentális paranccsal készenlétbe állította a fegyverrendszereket, aztán begyújtotta a hajtóműveket.   A motorok döreje, banshee sikolyaként tört a levegőbe. A suhanó rakétaként lőtt ki. Karadryel hátracsúszott a nyeregben és egyúttal a kormányt is hátrahúzta, ezzel a jármű hosszú orrát az ég felé irányítva. A suhanó felfelé száguldott, alig kerülve ki az előtte magasodó falat.   Karadryel észrevette, mosolyog. Pusztán az élvezet, hogy járművén ülhet felvidította. Balra dőlt és ismét megrántotta a kormányt. A suhanó egy hosszú hurokkanyarba kezdett, ami a legközelebbi épület sarka mellett vitte el, majd tovább az elhagyatott utcán.   Azt kívánta még gyorsabban menjen a jármű és megváltozatta a testsúlyát, így jobbra-balra cikázott a falak között. A sebesség és a kiszámíthatatlan röppálya volt a legjobb védelem az ellenséges tűz ellen. A levegőben már nem volt fedezék.   Hátrapillantott válla felett és látta egységét elnyújtott vonalban maga mögött. Furcsán állónak tűntek, ahogy az épületek elsuhantak mellettük, de tudta sebességük megegyezik az övével. Lepillantott a bakancsa alatti homályos földre. Roncsautók jöttek s mentek, mint egy futószalagon. Nehéz volt ellenállni az illúziónak, hogy azok mozognak és ő áll egyhelyben, annyira jól védte páncélja és sisakja a széltől.       Azt kívánta még gyorsabban menjen, erre a szél ellenállása visszalökte a nyeregben. A szél kísérteties hangja mostanra metsző sivítássá vált. Körbenézett és észrevett egy fénylő pontot az egyik közeli ablakban. Szinte tudta, hogy a napfény egy orvlövész puskáján csillant meg, áthelyezte testsúlyát az egyik oldalra és lefelé nyomta a suhanó orrát. Karjának izmai megfeszültek, és érezte a jármű ellenállását. A suhanó természetes vonalaiból nem volt megállapítható, hogy egyenesen megy vagy emelkedik. Fényvillanás illant el feje felett. Lézerpuska, mondta magában. Túl gyorsan zajlott le az egész ahhoz, hogy aggódnia kellett volna miatta. Jobbra tolta magát és felhúzta a suhanó orrát, pontosan egy másik utcába irányítva. Pattogó parancsát követően a többiek is így tettek.   Most igazán élőnek érezte magát, a halállal játszva egy gyorsan haladó suhanó nyergében ülve az ellenséges tűzben. A penge élén táncolt. Ez olyan élmény volt, amit békeidőben soha nem kaphatott meg. Olyan izgalmat érzett amit még semmilyen dal sem tudott megadni neki. Már megértette Khaela Mensha Khaine vonzódását az eldákhoz. Agyuk egy része veszélyre vágyik, erőszakos és élvezi a sebességet, mégha lelkük más részei visszautasítják is. Ez volt Khaine vonzódásának titka.   Leborította a suhanót egészen, míg alig a föld felett siklott. Itt-ott kiégett katonai és polgári járművek szegélyezték az utat. Jobbra-balra kellett szánkáznia, hogy kikerülje őket és ilyenkor a másodperc töredéke alatt kellett döntenie. Azt mesélte be magának, hogy csak az extra fedezék miatt teszi, de igazából tudta azért teszi mert ezt akarja tenni. A háta mögül jövő motorhangokból tudta, csapata többi tagja is így érez.       Uralkodj magadon, mondta magának. Ez nem sétarepülés, katonai küldetés és éppen most léptél be az ellenséges területre. Felhúzta a gépet éppen annyira, hogy a roncsautók felett száguldjon és gázt adott.   Olyan érzés volt, mint egy óriási betonkanyonban döngetni. Épületek illantak tova mindkét oldalon. Időről-időre a fény is betört hirtelen, amint egyik felhőkarcoló árnyékából kiemelkedett egy másik felhőkarcoló összeomlása miatti foghíjas helyre.   Maga előtt parányi figurákat pillantott meg mozogni barikádok mögött. Nem eldák voltak. Az ellenség volt az. Gyors parancsot adott a kommunikációs hálózaton keresztül és picit visszavett a sebességből, lehetőséget adva az egységnek a V alakzat felvételére. Ő volt az ék. Az alakzat felállásakor megint gázt adott.   Karadryel azt remélte, annyira gyors lesz a támadás, hogy az ellenfelet meglepi és ez messzemenőkig sikerült is. Egyre közelebb zúgtak a gyanútlan emberek felé, és amint lőtávolba értek tűzet nyitottak.   Shuriken katapultok gyorsították halálos lövedékeiket célpontjaik felé. Karadryel figyelte, ahogy a barikádhoz közeledve fegyverei ikerfüstöket hagytak, tovább haladva pedig papírmaséként tépték szét a fát és a gumit. Karadryel szeme sarkából megpillantott egy nehéz sorozatvetős csapatot és rájuk repült. Nézte amint az embereket darabokra szaggatták a shurikenek. Olyan volt mintha valami láthatatlan dolog tépné szét őket. Egyszer csak darabokra hullottak.   Más emberek is elestek. Néhányan amputált lábuk tövét fogva, másoknak pedig a feje robbant szét ahogy Karadryel társai is odaértek. Karadryel az utolsó pillanatig tüzelt, amíg csak túl nem repültek a barikádon. Látta ahogy az embereket fedezékbe ugranak vagy a földre vetik magukat, mégha jóval túl is repült már rajtuk.   A suhanók meredek emelkedésbe kezdtek. A gravitációs erő Karadryelt az ülésbe préselte. Érezte ahogy szemei kidüllednek a sisakjában. Csinált egy kört a suhanóval, aminek a végén szűk balkanyarba kezdett, miközben azért küzdött hogy ne veszítse el a jármű irányítását. Egysége tagjai elsuhantak mellette, nem voltak tovább képesek fenntartani az alakzatot egy ilyen szűk forduló után. Karadryel kiadta a parancsot az alakzat felbontására és egyéni támadások megindítására.   Ez már nem ment olyan simán, mint az első. Karadryel rácsapását lézertűz fogadta. Lézernyalábok villantak mindkét oldalán. Összehúzta magát és lehajolt, de mindeközben tudta, hogy a találatok elkerülésében inkább szerencse, mint a képességek számítottak. Ismét azt kívánta, suhanója fegyverei tüzet nyissanak és halálos sorozatokat küldött ellenségei felé. Sok ember meghalt mielőtt megértették volna mi találta el őket.       Karadryel szeme sarkából látta, amint Aya találatot kapott. Olajos, fekete füstcsóva szállt fel törött suhanója borítása alól. A páncélja összeégett és tucatnyi helyen megolvadt. De miközben járműve már lefelé tartott, még mindig tovább gyorsult a legnagyobb ellenséges csoport felé zuhanva. A suhanója áttörte a barikád tetejét, majd vég nélküli pörgésben további száz métert tett meg az utcán mielőtt felrobbant volna. Karadryel csendes imát mormolt Aya lelkéért. Ezt a zuhanást senki sem élhette túl.   Karadryel a barikád mögötti utca végén más járművektől származó füstpamacsokat látott felszállni, melyek egyre közeledtek. Éles szemeivel hamar megállapította, emberi erősítést hozó Rinók azok. Gondolkodás nélkül kiadta a visszavonulási parancsot és visszaszáguldott az idevezető utcán. Végig attól félt, hogy vállpáncéljai között megérzi a lézertűz forró, fehér tűzének melegségét. Nem nyugodott meg, amíg egy sarkon befordulva kikerült az emberek látómezejéből.   Megállította járművét hagyva kifutni, míg márcsak a föld felett lebegett. Egysége többi tagja is utolérte, lelassított és csatlakozott hozzá. Aya volt az egyetlen áldozat. Karadryelnek máris volt egy terve. Megkerülik ezt az épületet és egy másik irányból csapnak le az emberekre. A nap hátralévő részében szabadon hajthattak végre rajtaütéseket az emberi védvonal ellen és egy kis szerencsével az erejüknél jóval nagyobb erőt köthetnek le. Karadryel gyorsan felvázolta a tervét, amit minden társa helyeselt. Hamarosan újból levegőbe emelkedtek, de ezúttal már kegyetlen célok vezérelték őket.       Látszott, ez hosszú nap lesz.