Let The Galaxy Burn:

'Vért a Vér Istennek!' ordította Kharn az Áruló, rohamozva a sorozatvető tűzön keresztül a Felsőfokú Élvezet temploma felé. A sorozatvető lövedékek, amik gellert kaptak a mellvértjéről egy csöppet sem zavarták. A káosz űrgárdista vigyorgott magában. A páncélja ősi keramitja több mint tízezer éve óvta. Biztosan érezte, hogy ma sem fogja cserbenhagyni. Körülötte kultisták haltak meg a sebeiket fogva, miközben sikoltoztak a fájdalomtól és félelemtől. Még több lélek lett felajánlva a Mészárlás Legfelsőbb Urának, gondolta Kharn miközben vigyorgása mániákussá torzult. A Vér Isten biztosan ki lesz engesztelve aznap. Kharn látta az egyik társát elesni, a testét számtalan helyen csúfították golyók okozta sebek, miközben a páncélja plazmától olvadt szét. A berzerker ordítozott dühében, hisz tudta ma már nem lesz ott a csatában, nem fog több áldozatot szerezni Khorne-nak. Csalódottságában maximum fordulatszámra állította lánckardját és lefejezte magát egy gyors vágással. A vére szökőkútként tört fel nyakából, hogy csillapítsa Khorne szomját. Ahogy elfutott mellette, Kharn felrúgta elesett társa fejét a védők mellvédjéhez. Így legalább társa láthatta, ahogy Kharn lemészárolta Slaanesh hívőit abban a pár élvezetes másodpercben, amíg még élt. A körülmények között ez volt a legnagyobb jutalom, amit Kharn adhatott a hithű harcosnak. Az Áruló átugrott egy holttestkupac fölött miközben vakon lőtt plazmapisztolyával. Az egyik Slaanesh kultista összeesett az arcát kaparászva, legalábbis ami megmaradt belőle. Gorechild, Kharn démoni láncbaltája ordított a kezeiben miközben feje fölé emelte és a beteg, sárga égbe ordított.

Vért a Vér Istennek! Mindkét oldalán tajtékzó berzerkerek visszhangozták ordítását. Még több golyó száguldott el mellette. Csak annyira törődött velük, mint ahogy egy normál ember törődik a szúnyogokkal. Több társa is elesett de Kharn érintetlenül állt, biztosan, a Vér Isten áldásával, tudva, hogy még nem jött el az ideje. Minden a tervek szerint ment. Khorne harcosok hordái rohantak át a véres bombakráterekkel teli csatamezőn a Slaanesh kultisták erődje felé. A káosz titán támogató tüze lerombolta a legtöbb falat az ősi templomkomplexum körül. Porrá rombolták az undorító festményeket, amiket fluoreszkáló festékkel festettek. A jól megérdemelt feledésbe robbantották az obszcén minareteket, amik a tornyok tetejét koronázták meg. Züllött szobrok álltak a templom mellett, mintha lábatlan holtestek lennének, amik az ég felé bámultak obszidián szemeikkel. Kharn végignézte, ahogy újabb rakéták csapódnak be, a védmű egy újabb szakaszát véres törmelékké változtatva. Hatalmas porfelhő keletkezett. A föld is megremegett. A robbanások hangjai távoli mennydörgésnek hangzottak. Beteges öröm sugárzott végig Kharn vénáin a kilátásban lévő harctól. Ez volt, amiért élt, ezek a pillanatok a harcban mikor ismét bizonyíthatta felsőbbrendűségét a többi harcosnak, a Vér Urának szolgálatában. Tízezer éves élete alatt, Kharn nem talált akkora örömöt, ami versenyezhet a harc élvezetével, sem nagyobb vágyat, mint a vér utáni szomját. Itt, a halálos küzdelem harcterén volt elemében, itt teljesíthette be szíve vágyát. Ez volt az oka, amiért megszegte az emberiség Császárának tett esküjét, az űrgárdista létezésének céljait, sőt még saját légiós társait is. Soha nem bánta meg a döntéseit még egy másodpercre sem. A csata öröme elégséges volt, hogy háttérbe szorítson minden kételyt. Átugrotta az árkot a mellvéd előtt, nem törődve a mérgezett tüskékkel, amik bárkinek örömteli halált okoztak, ha rájuk estek. Felmászott a kiálló köveken a falra és átugrotta a korlátot, miközben egy védőt arcon rúgott. A védő ordítva visszaesett, miközben próbálta letörölni a vért az összetört arcáról. Kharn meglendítette a Gorechildet és véget vetett a nyafogásának örökre.

'A halál eljött értetek!' ordította, ahogy az elfajult kultisták tömegébe vetette magát. Gorechild kicsapott. A fogai edzett keramitba haraptak, szikrákat szórva minden irányba. A csapás áthatolt célpontja páncélján, felvágva áldozatát hastól nyakig. A hitvány harcos visszaesett miközben a beleit próbálta megtartani. Kharn elintézte egy visszakezes csapással miközben a többire támadt. A kultisták vezetője fanatikusan parancsokat ordítozott, de túl késő volt. Kharn már köztük volt és nem volt még ember, aki közelharcban szembeszállt vele és életben maradt. A számok 2243, majd 2244, villogtak a szemei előtt. Kharn sisakjába épített ölés-számláló ősi gótikus számokkal írta ki az eredményt, amely nagy megelégedésére gyorsan pörgött felfelé. Büszke volt erre az ősi szerkezetre, amit még annak idején maga Horus ajándékozott neki. Ilyet már nem voltak képesek készíteni eme degenerált időkben. Közben elvigyorodott magában, ahogy ajánlásainak száma tovább nőtt. Még mindig sok hiányzott, hogy megdöntse saját rekordját, de ez nem állíthatta meg. Az emberek sikoltoztak és ordítottak körülötte, ahogy Kharn visszaküldte romlott lelküket a lelkek tengerébe, az örök káoszba. Felüvöltött vérszomjasan, megölve mindenkit, aki a közelébe ért, mulatva miközben csontok hasadtak szét és vér fröcskölt mindenfelé. A Khorne csapásmérő erő előnnyé kovácsolta a zűrzavart és pusztítást, amit az Áruló okozott. Átözönlöttek a falakon és leöldösték az életbemaradt Slaanesh hívőket. Még a Kéj Urának legfanatikusabb hívői sem tudták tartani a vonalat a vezetőjük halála után. A moráljuk megtört, sikítva futottak a vérszomjas harcosok elől.
Ezek a szánalmas ostobák épphogy érdemesek arra, hogy feláldozzák őket, gondolta Kharn, miközben reflexszerűen vágott fegyverével megölve azokat a kultistákat akik túl közel akartak mellette elmenekülni. 2246, 2247, 2248 ment felfelé a számláló. Ideje volt, hogy folytassák a küldetést. Itt volt az ideje, hogy megtalálta azt, amiért jött, hogy elpusztítsa - az ősi démoni ereklyét, ami a Vágy Szíveként lett ismert.

'Támadás!' ordította miközben berohant a gúnyolódó démonfejű ajtón, ami a templom belsejébe vezetett. Bent csend volt, mintha kint nem is zajlott volna harc. A levegő furcsa parfümöktől volt illatos. A falak húsosnak és porózusnak tűntek. A rózsaszín fény különös volt: mindenhol csillogott, de sehol nem volt látható honnan eredt. Kharn átváltott a sisakja auto-érzékelőire, csak arra az esetre, ha valami trükk lenne. Bőr páncélos papnők jöttek elő. Kharn-t csapkodták korbácsaikkal, amik hihetetlen fájdalmat és hihetetlen élvezetet okoztak. Egy másik harcoson, aki kevésbé edzett, mint Kharn, talán felülkerekedett volna az érzés, de Kharn már több ezer éve volt a Vér Istenének szolgálatában, és a gyönyör, amit érzett csak fakó árnyékai voltak annak a haragnak és harci kedvnek, ami most elméjét uralta. Átvágott az egyik kígyószerű korbácson, amiből mérgező vér spriccelt ki. A nő felordított, mintha őt vágta volna meg. Közelebb érve látta, hogy a nő és a korbács egy volt: a korbács egy démonfejből eredt, ami a nő csuklójába mélyesztette fogait. Kharn kíváncsisága kielégült úgyhogy levágta a papnőt, mint egy állatot. Egy furcsa dühös ordítás figyelmeztette egy új veszélyre. Megfordulva látta, hogy egy másik berzerker, lelkiekben nem olyan tiszta, mint ő, ellene fordul a korbácsban lévő gonosz lélek hatásától. A harcos levette sisakját és az arca beteges mosolyba torzult, olyanba, aminek nem volt helye Khorne kiválasztottjainak arcán. Alvajáróként közeledett Kharn felé miközben támadásba lendült lánckardjával. Kharn felnevetett, ahogy kivédte a vágást, majd megölte ellenfelét egy ellencsapással. Gyorsan körbepillantott a terembe és megelégedetten vette tudomásul, hogy az összes papnőt lemészárolták, az áttérített társait leölték.
Jó, gondolta, bár egy része csalódott volt. Remélte még több társa tér majd át. Jó érzés volt végre igazi harcos ellen harcolni nem pedig ilyen elfajult talpnyaló kultisták ellen. Gorechild üvöltött kezeiben kielégítetlen vérszomjjal, remegve kezeiben mintha ellene akarna fordulni, ha nem eteti meg még több vérrel és hússal hamarosan. Kharn hasonlóan érzett, mint démoni baltája ezért intett társainak, hogy kövessék, majd elindult a folyosón.

'Kövessetek!' ordította 'a mészárszékre!' Átkelve egy hatalmas ajtón, a valaha volt Űrgárdisták beléptek a templom belső szentélyébe és Kharn tudta, hogy megtalálták, amiért jöttek. Fény szűrődött át a festett üveg plafonon. Ahogy Kharn nézte, észrevette, hogy a fény nem az üvegen keresztül hanem magából az üvegből jön. Rajta a festmények belső fénnyel ragyogtak, ahogy mozogtak. Férfiak, nők, démonok, mutánsok követtek el minden bűnös tettet, amit egy Slaanesh hívő el tud képzelni. És ahogy Kharn megjegyezte magának: elég sok mindent el tudnak képzelni. Felemelte pisztolyát és belelőtt, de az üveg elnyelte fegyvere energiáját. Egy enyhe örömteli nyögés hallatszott a teremben, majd egy gúnyolódó nevetés vonta Kharn figyelmét a terem másik felében lévő trón felé. Egyetlen gyémántból csiszolták, és folyamatosan változtatta a színét, rendszertelenül. Kharn tudta, ez a Vágyak Szíve. Az érzékei, amelyek tízezer évig ki voltak téve a káosz hatásának, elárulták neki, hogy igen erős erő sugárzott a trónból. Belül egy csapdába ejtett démon herceg rejtőzött, akit Slaanesh záratott be valamilyen ősi árulás miatt. A férfi, aki a trónon ült épphogy felkeltette Kharn figyelmét. Ahogyan Kharnra nézett valószínűleg ő is így volt. A bal keze egy megkötözött meztelen nő hajába volt fonva, aki a lábánál ült, mint egy háziállat. Jobb kezében egy rúnakardot tartott, amiből istenkáromló fény áradt. Kharn előre futott, hogy szembeszálljon vele. A márvány és keramit csattogásából tudta, hogy társai is követték. Párszáz lépés után, az emelvény lábánál volt és valamely megmagyarázhatatlan erő arra kényszeríttette, hogy csak álljon és nézzen. Nem volt benne kétség, hogy a kultusz vezetőjével állt szemtől szembe. A férfinek alávaló és züllött kinézette volt, ami pontosan illet Slaanesh eltökélt hívére. Az arca sápadt és komor volt. A fején obszcén sisak díszelgett. Ahogy állt, a rózsaszín és citromsárga köpenye lobogott a háta mögött. Hiányos bőr páncél fedte testét, amitől lehetett látni zavaró tetoválásait.

'Üdvözöllek a Vágyak Szívében,' mondta lágy és hízelgő hangon, amit tisztán lehetett hallani az egész teremben, és ami rögtön figyelmet parancsolt magának. Kharn rögtön felfigyelt rá, érezte a démoni erőt a hangban, a meggyőző erőre, amely képes a halandókat más akarata alá vonni. Próbálta megtartani az örök dühöt és vérszomjat, amely örökkön a mellkasában égett és nem figyelni a hangra.

'Mit kívántok?'

'A halálod!' ordította az Áruló, de érezte, ahogy a vérszomj lecsillapodik a furcsán nyugtató hangtól.

A kultusz vezetője sóhajtott. 'Khorne szolgái mindig annyira kiszámíthatóak. Mindig az a fantáziátlan, unalmas viselkedés. Gondolom ez abból a mániákus istentől ered, akit szolgáltok. Mégis, titeket nehezen lehet vádolni az istenetek ötlettelenségéért.

'Amikor Khorne elemészti a lelked majd megfizetsz ezért az istenkáromlásért!’ ordította Kharn. Társai vele együtt ordították, de kevesebb átéléssel, mint ahogy gondolta volna. Valamiért a férfi a trónon nem aggódott a sok felfegyverzett harcos miatt, akik fenyegették.

'Valahogy kétlem, öregfiú. Amint láthatod a lelkem rég a Háromszorosan Áldott Slaaneshé, tehát hacsak Khorne nem akarja a karmait lenyomni Slaanesh torkán vagy valamely más testnyílásán, akkor elég nehéz lesz megszereznie a lelkemet.'

'Elég a szócséplésből!' ordította Kharn 'A halál eljött érted!'

'Oh! Légy értelmes.' mondta a kultista, felemelve a kezét. Kharn érezte, ahogy a gyönyör hulláma végighaladt a testén úgy, mint korábban a korbácstól, de most ezerszer erősebb volt, miközben halotta, ahogy emberei lihegtek és nyögtek.

'Gondolkodj! Az örökkévalóságon keresztül élvezheted Slaanesh áldását, miközben érzed, ahogy a lelked lassan rohad és végül az ő örök ölelésében végzed. Bármit, amit akarsz, akármi, amire valaha is vágytál a tiéd lehet. Csak annyit kell tenned, hogy Slaaneshnek fogadsz örök hűséget. Hidd el ez nem lehet gond.' Ahogy a kultuszvezér beszélt, Kharn agyán képek villantak át, látta magát fiatalon és érezte az összes örömöt amit akkor ismert, még Horus lázadása előtt. Valahogy olyan tisztán, frissen és vonzón látta az emlékeket, amik után véget nem érő bálokat látott. Egy pillanatig az ízbimbóin érzett minden különös és csodálatos ízt, miközben az agyát mindenféle gyönyörrel stimulálták. Gyönyörű nők táncoltak a szeme előtt kacsingatva felé. Egy pillanatra, maga ellenére, Kharn egy majdnem legyőzhetetlen csábítást érzett arra, hogy megszegje esküjét a Vér Istenének. Ez tényleg erős varázslat volt! Megrázta fejét, és addig harapta az ajkát, míg el nem kezdett folyni a vére.

'Khorne egyetlen hű harcosa sem dől be ennek a szánalmas trükknek!" ordította.

'Slaanesh!' ordította egyik társa.

'Mindenki tisztelje az Élvezetek Urát!' ordította a másik.

'Alázkodjunk meg és imádjuk!' mondta egy harmadik miközben Kharn összes társa térdre esett.

Kharn megfordult miközben hitetlenkedés és harag töltötte meg szívét. Úgy nézett ki nekik nem volt meg a vas-akarat, miután pár kis élvezetért éppen készültek elárulni őt. Minden arcon, minden mozdulaton ugyanazt látta, mint azon a páván, aki a trón előtt állt. Tudta csak egy dolog lehetséges ilyen körülmények közt és nyilvánvalóan a Slaanesh vezér is így érzett.

'Öljétek meg!' ordította a férfi. 'Ajánljátok fel lelkét Slaaneshnek és szavakkal leírhatatlan élvezet lesz a jutalmatok!' Kharn első társa felemelte sorozatvető pisztolyát és meghúzta a ravaszt. Kharn fél oldalra fordult, ahogy a töltény elsüvített a feje mellett. Az Áruló megízleltette az esküszegőt Gorechildel. A láncbalta ordított, ahogy átvágta a páncélt egy erős csapással, miközben ellenfelét tisztán kettévágta. A harcos Slaanesh által megrontott lelke egyenesen sikítva repült vissza a hipertérbe. A többi berzerker is támadt. Hamarosan, Kharn a halhatatlan életéért küzdött. Ezek nem egyszerű Slaanesh kultisták voltak. Bár újonnan megrontottak, egyszer Khorne értékes szolgálói voltak, vadak, halálosak, telve vérszomjjal. Nehéz buzogányok pattogtak le páncéljáról. Hatalmas lánckardok fenyegették, hogy beletépnek rúna berakásos páncéljába. Sorozatvető töltények darabokat téptek ki mellpáncéljából. Kharn tovább harcolt, rettenthetetlenül, teli a csata örömével, mindig nagyobb örömmel mikor Gorechild egy következő életet vett el. Végülis ezek legalább értékes áldozatok voltak! Az ölés-számláló gyorsan pörgött 2460-ra és nőtt tovább. Kharn ösztönösen ellépett egy ütés elől, ami letépte az övéről lógó egyik koponyát. Kharn megesküdött, hogy a támadó fejével fogja helyettesíteni. A következő erőteljes vágással beteljesítette ígéretét. Megforgatta Gorechildet egy nyolcas alakban, megtisztítva maga körül egy kis helyet és újabb két árulót küldött Khorne színe elé bocsánatért esedezni. Örült vérszomj szállta meg, még a Vágyak Szívének erejét is túlszárnyalva, miközben Kharn teljes erejével küzdött. A pusztítás megállíthatatlan megtestesülésévé vált és senki sem állhatott útjába. A vére zengett az ereiben és az ölési vágy irányíthatatlan ordításban tört ki belőle. Csontok hasadtak szét baltája alatt. A pisztolya testeket robbantott szét. Az elesettek fejére taposott húspéppé préselve őket. Kharn nem törődött a fájdalommal, a túléléssel és csupán a harc szeretetéért harcolt. Csak ölt és ölt. Szinte túl korán lett vége, Kharn egyedül állt holtestek körében. Alig kapott levegőt a nehéz páncéljától. Vér folyt egy csomó kis lyukból, amelyek a páncélját csúfították. Úgy érezte az utolsó buzogány ütése eltörte egy bordáját, de győzedelmeskedett. A számlálón 2485 világított. Még egy áldozat jelenlétét érezte és megfordult, hogy szembeszálljon vele. A kultisták vezére hitetlen és csalódott arckifejezéssel nézett le rá. A meztelen nő elfutott. A trón vonzón pulzált.

'Igaz, amit mondanak,' mondta a férfi sóhajtva. 'Ha azt akarod, hogy valamit jól csináljanak, csináld magad.' A hízelgő hang feltüzelte Kharn dühét, amitől egy pillanatra nem érezte, hogy fáradt. A kultista lefutott az emelvényről, miközben rúnakardjával az Árulóra támadott. Kharn szinte túl lustának érezte magát, hogy kivédje ütését. Tudta, hogy gyorsan le kell magáról rázni a bűbájt. A rúnakard a páncéljába harapott miután fájdalom és gyönyör terjedt szét Kharn testében, mint valami méreg. Előhívta dühének utolsó tartalékait és támadásra indult. Megmutatja ki az igazi harcos ennek az ostoba piperkőcnek. Kharn vágott. Gorechild beleharapott a férfi csuklójába. Húscafatok és vércseppek fröcsögtek a balta láncfogairól. A levegő a forró csont és vér szagával telt meg a levágott kézből - miközben az elkezdett mászni magától. Kharn ráugrott és a fájdalom jelei jelentek meg a tulajdonos arcán, mintha még mindig meglenne a keze. Kharn megpördült. A kultista feje leesett vállairól. A test csapkodott a kardal, ahogy a bábot még mindig mozgatta mestere akarata az irányítófonalakkal. A rúnakard ismét belevágott Kharnba, aki a gyönyör hullámától majdnem térdre esett.

'Szép trükk!' ordította Kharn, miközben érezte, ahogy a levágott kéz még mindig mocorog a lába alatt. 'De sajnos már ismerem!' Láncbaltájával lecsapott a levágott fejre, húscafatokká darálva azt. A test a földre esett, a báb melyről levágták a mozgató fonalakat. 2486, gondolta Kharn elégedetten. Az Áruló felsétált a trónhoz. Még mindig vonzóan pulzált. Meglátott a trónban egy gyönyörű női arcot, a legszebbet, amit valaha látott - és a leggonoszabbat. Hosszú, szőke haja volt és kék szeme. Dús, vörös ajkai voltak és a kis vámpírszerű fogak, amik kilógtak a szájából nem csorbítottak a szépségén. Esdekelve nézett Kharnra, aki tudta szemtől szembe áll a démonnal, akit foglyul ejtettek a Vágyak Szívében.

'Üdvözöllek Kharn,' mondta az érzéki hang. 'Tudtam, hogy te fogsz győzni. Tudtam, hogy te leszel a hódító és azt is tudtam, hogy te leszel az új mesterem.' A hang izgató volt. Összehasonlításképp a kultista vezér meggyőző hangja csak egy gyenge vízhangnak minősült mellette. De a hang hamis és csalóka is volt. Kharn tudta, hogy senki nem lehet teljesen egy démon ura, még egy olyan bukott Űrgárdista sem, mint ő. Érezte a lelke ismét veszélyben van és valamit cselekednie kéne. De ismét letablózva találta magát egy Slaanesh hívő hangja által.

'Ülj le! Legyél te az új uralkodója ennek a világnak, aztán menj és pusztítsd el a betolakodókat a bolygódról.' Kharn harcolt, hogy rendületlenül kitartson de a trón hipnotikusan pulzált szemei előtt. Tudta, ha egyszer leül, örökre csapdába esik, ahogy a démon is csapdában van. Egy szolga lesz annak a dolognak, ami a trónba tanyázott. Az elméje elgyengülne, és hanyatló árnyéka lenne annak a Kharnak aki egyszer volt. Mégis a lábai mintha maguktól mozogtak volna, vitték előre biztosan a trón felé. Újra látomások töltötték be az elméjét az örök élvezetről és gyönyörről. A démon megígért minden gyönyört, amit meg is adhatott. Tudta, hogy könnyen győzedelmeskedhet így is, kimenve és azt hazudva, hogy elpusztította a Vágyak Szívét. Ő Kharn. Mindenki hinne neki, ezután pedig könnyű lenne Khorne hívőket az örök gyönyörhöz csábítani. És nem érdemelték meg? Így is úgy volt ismeretes, mint az Áruló, pedig csak lojálisabb volt az istenéhez, mint a gerinctelen csúszómászókhoz, akiket lemészárolt. Ezzel az emlékkel párhuzamosan a démon elhallgatott és abbamaradtak a látomások is, mintha észlelte volna a hibáját, de már túl későn. Mert Kharn Khornehoz volt hű és csak Khornenak volt hely embertelen szívében. Azért árulta el társai a Világ Falók közül, mert nem maradtak hűek Khorne útjához és elmenekültek volna a csatatérről anélkül, hogy győztek vagy haltak volna. Az emlékeztető erőt adott neki. Visszanézett a szobára. A vér szagát parfümnek érezte a megcsonkított testekből. Visszaemlékezett a küzdelem örömére. Az izgalomra, hogy túlszárnyalta volt társait. Végignézett a padlón, amit holtestek és vér borított. Ő volt az egyetlen élő a környéken és ez az ő érdeme volt. Érezte, hogy a győzelem és harc érzéséhez képest, amit a démon kínált csak gyenge árnyék volt. Kharn megfordult és lecsapott Gorechildel az aljas trónra. A baltája felüvöltött, ahogy mélyen belevágott az ősi és rontott lélekbe, amely be volt börtönözve. Aztán ismét a győzelem érzése töltötte el, és a bánat hiánya, hogy visszautasította a démon ajánlatát. 2487. Az élet már csak nem lesz jobb - gondolta Kharn.