Az ítélet

Háború dúlt Harracuda világán. A tau faj a Felsőbb Jó érdekében megpróbálta leigázni a bolygót. Roppant erőkkel támadtak, de a főváros – Harvian – peremkerületeinél a támadásuk elakadt. A Birodalom Katonai Főparancsnokságára megérkeztek az elküldött segélykérő üzenetek. A Birodalom adminisztrációs malmai - szokatlan módón - gyorsan feldolgozták a beérkezett üzeneteket. Szerteszét futottak a mozgósítási parancsok a szektor közelében elhelyezkedő katonai bázisokra. A riadó parancsot megkapta a „Császár Akarata” csapásmérő erő, amely éppen hazafelé tartott Cadia-ra egy dicsőséges hadjárat után. A flotta irányt változtatott, és elindult Harracuda felé. A csapásmérő erők főparancsnoka Herbert von Hollrion marsall volt. A gárda csapásmérő ékjét Kurt Steiner ezredes vezette.   … - Ez már a 453. Nap, nem igaz Uram? – kérdezte Dietrich törzsőrmester. Ő volt a felelős az ezredes személyi biztonságáért és védelméért. Steiner rápillantott. Szokásához híven nem szólt semmit. Lassan biccentett, majd visszatért az asztalra kiterített térképek fölé. A gondolatai a tau haderők elleni támadás körül forogtak. Egy átfogó támadással el lehetne söpörni a nyamvadt senkiházi idegeneket. De a parancsnokság megtiltotta mindenféle tömegpusztító fegyver használatát. A bevetett fegyverek felbecsülhetetlen károkat okoznának a városban lévő civil lakosságnak, illetve maradandóan szennyeznék a bolygó felszínét. Ez pedig megengedhetetlen. Legalábbis a Főparancsnokság szerint… - Nem számit! – mondta hangosan. A parancsnokságon dolgozók felé fordultak, majd gyorsan félre fordították a fejüket, mikor az ezredes szúrósan körbenézett a teremben. Egyedül Dietrich merte megszólítani a parancsnokot. - Mi nem számit Uram? – kérdezte. - Semmi őrmester, semmi… - válaszolt. Megszületett a terve. - Holnap sokan meg fognak halni, de lezárjuk ezt az idióta hadjáratot. Néhányan óvatosan pillantottak fel a munkájukból. Ezek a szavak már nemegyszer hangoztak el az ezredestől. Most viszont másként csengtek, nagyon másként…   A seregek felvonultak egymás ellen. A horizontot betöltötték a birodalmi gárda felfejlődő erői. Kezdetét vette a tüzérségi bombázás. Baziliszkusz és Griffon dandárok ontották a tüzet az ellenség állásaira. A tauk nagyon beásták magukat. Birodalmi és tau vadászok cikáztak az égen, halálos párbajt vívva egymással a túlélésért. A birodalmi harckocsik megindultak előre, mögöttük haladt a Gárda gyalogsága. A tankok kapták az első válaszcsapást. A kifinomult tau fegyverek megtalálták a járművek gyenge pontjait – lánctalpak, a torony és páncéltest találkozása – és sorra állították meg, illetve pusztították el a Gárda dicsőséges harckocsijait. Rakéták röppentek fel a védelmi állásokból, és gonosz kígyóként, füstcsíkot húzva maguk után a támadó Gárda gyalogsága közé robbantak. Úgy tűnt, hogy az áttörés most sem lesz sikeres…   … Vakító villanás lobbant a horizonton. Hanz Niemann őrmester, a XXVIII. Cadia-i ezred, 2. Zászlóaljának altisztje elfordította fejét a robbanástól. Talán nem vakult meg – gondolta. Lassan tudatosult benne, hogy valaki atomcsapást mért a harcmezőre, illetve, hogy ez közel lesz. Érezte zsigereiben a morajlást. A talaj rázkódni kezdett. Egyre jobban, egyre közelebbről. Aztán megérkezett a hőhullám…   Hús párolgott el a csontokról, emberi fáklyák lobbantak fel, majd enyésztek semmivé a nukleáris holokausztban. A harcjárművek és tankok elcsavarodott, megperzselt roncsként várták a lőkőhullám megérkezését. És megérkezett. Elsöpört minden, ami az útjába került nem kímélve sem embert, sem taut, sem járművet sem épületet. A nukleáris csapás fenyegető gombafelhője gonoszul telepedett rá a harcmezőre. Gyakorlatilag elsöpörte a csatát. A rádióaktiv felhő be fogja borítani a fővárost. De ez már nem számított. A tauk seregének magja ott feküdt élettelen csontvázként a harcmezőn. Steiner a Chimérájának tornyából figyelte a pusztítást. Sajnálatot érzett az elesett birodalmi katonákért, de egy háborúban mindig is lesznek áldozatok. De legalább kiirtották végre a támadók gerincét alkotó erőket. A maradék felszámolása már nem fog tovább tartani 3-4 standard birodalmi hétnél. Vége van.   - Kurt Steiner ezredes! Álljon fel! A bírósági tárgyalóteremben majdnem tökéletes csend honolt. Csak a kibernetizált szervitorok elektor-motorjainak halk surrogása hallatszott. Steiner felállt. Kihúzta magát. A díszegyenruháját vette fel a tárgyalásra, melyen ott volt az összes kitüntetése. A Honorifica Imperialis mellett ott volt még a Macharius Kereszt – amit csak a legkiválóbb stratégák kaphatnak meg –, a Bíbor Medál, amit a harcban szerzett súlyos sérülésért kaphat egy gárdista, illetve számtalan kisebb-nagyobb hadjárat szalagsávja. A teremben ülők többsége tisztelettel tekintett a kegyvesztett parancsnokra. De a parancs, a parancs, a törvény, a törvény… A bírói széken ülő kibernetikus látómechanizmus viselő Pontifex Maximus hangja betöltötte a termet. Maga a kormányzó foglalkozott az üggyel. - Kurt Steiner ezredes! Őszentsége, a Terra Istencsászára parancsára összehívott bíróság meghozta az ítéletet. Néhány pillanatig kivárt, nagyobb hatást biztosítva ezzel szavai súlyának. - Bűnösnek találtuk parancs iránti engedetlenség, engedély nélküli tömegpusztító fegyver bevetése, függelemsértés, tiltott fegyverkereskedelem illetve gyilkosság vádpontokban. Árulás vádjában nem találtuk bűnösnek. Figyelembe véve a Birodalomért tett szolgálatait, a kivégzési ítéletet a bíróság 350 év letöltendő szolgálatra módosította, melyet a XBPK 84312 büntető bolygón illetve a bolygón lévő harci kötelék kereteiben kell letöltenie. Rendfokozatát megtarthatja, minden egyéb tulajdonát az Administratium lefoglalja. A Császár legyen irgalmas kárhozott lelkéhez! Bevégeztetett! Őrök! Vezessék el az elitéltet! A négy rohamosztagos őr kivezette a teremből a parancsnokot. Beszálltak egy rabszállító járműbe, ami az űrrepülő térre vitte a csapatot. A sötétség leplezte, ahogy az ezredest bevezették a rabszállító siklóba, mely elviszi az új „szolgálati helyére”. A siklón bevezették egy cellába, rázárták az ajtót, így Steiner egyedül maradt. Elgondolkodva telepedett le a priccsre. Gondolatai messze szárnyaltak. Végigfeküdt az ágyon, lassan lehunyta szemét és álomba mélyedt. Az igazak álmát aludta…