Imperial Guard Lap
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Dawn of war II
 
Történetek
 
Könyv ajánló
 
Szavaz
Lezárt szavazások
 
Szavaz
Milyen az oldal?

Rossz
Tartózkodom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavaz
Szerinted benne van e az oldal a legjobb 5 magyar w40k oldalban?

Igen
Nem
Tartózkodom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

AZ EGYESÜLÉS HELYÉNEK HÁBORÚJA
Az első Tau terjeszekdés csúcsán a Dal’yth felfedező erőt küldött ki. Ezt az erőt a Víz kasztból származó Por’o Dal’yth Kiv’rai felfedező vezette, aki két ősi világ felfedezéséről vált híressé, melyek most Éteri kaszt tilalma alatt állnak. A Dal’yth körül állomásozó Levegő kaszt megfigyelők egy rajnyi világot tanulmányoztak a Perdus Rift mögött, és sok évnyi gondos tervezés után az expedíciót kiküldték felfedezésre, hogy tanulmányozzák és gyarmatosítsák ezeket a világokat.

A rajnyi világon belül a legközelebbi rendszerbe való utazás eseménytelennek bizonyult és O’kiv’rai döntése szerint biztonságos volt a hajóhadat utazásra küldeni a rendszer ötödik világára. A kiválasztott bolygó egy vörös óriás volt, a második hold, melyen a legnagyobb esély volt élet kialakítására. Pályára állva O’kiv’rai meglepődött, mikor vizsgálóik nagyobb mennyiségű roncsot észleltek a felső atmoszféra tekintélyes részén.
Föld kasztjának tanácsadói óvatosságra intették, és rommintákat vittek a fedélzetre, analízisére. Megállapították, hogy a minták egy nagy űrhajó maradványai, amely nemrég robbant fel.

Egy Krízis csapat landolása után O’kiv’ra műholdas kapcsolatot próbált létesíteni, miután a hold felszínét felderítették. A vörös ég alatt a Shas’ui pusztítás helyszínét találta; egy település szénné égett maradványait.



O’kiv’rai undorodva küldte a harcosokat a romok átkutatására, ahol ismeretlen idegen testek megcsonkított maradványait fedezték fel.

O’kiv’rai visszahívta csapatait és a felszín alapos vizsgálatát rendelte el, ami további pusztítások bizonyítékát mutatta- O’kiv’rai rájött, hogy a hold messze van a gyarmatosításra való alkalmasságtól. A hajó továbbment és hamarosan vitathatatlan bizonyítékot találtak arról, hogy egy idegen behatoló faj vezetett a bolygóegyüttes ezen részének pusztulásához. O’kiv’rai gyanította, hogy a terület túl veszélyes lenne gyarmatnak.

Ahogy a flotta elérte a bolygók alaprendszerét, riasztók szólaltak meg és támadásra kész hajókat érzékeltek. A Tau területek határainak több évig való felderítése után O’kiv’rai felismerte az Ork faj goromba munkáját és tudta, hogyan kell bánni az Ork kalózokkal. Levegő kasztjának eltérítői rövid beszámolót készítettek a romos flottilláról. Tudván, hogy ki okozta a pusztítást a területen, O’kiv’rai komolyan megfontolta, hogy otthagyja az egész küldetést, de egy része nem engedte volna a hajó elhagyását anélkül, hogy ki ne derítené az Orkok áldozatának kilétét.
A következő menetrendszerű utazás felállításakor O’kiv’rai felsőfokú készültségbe helyezte flottáját. Hamarosan Ork harcosok csapatait fedezték fel, akik egy őrült faj közé keveredtek egy másikkal a rendszer. Ahogy a flotta aszteroidzónájában. Az erősebb expedíciós csapat hamarosan kikeveredett ebből a rendezetlen bandából. Ahogy beljebb kerültek a rendszerbe, nem találtak ellenállást és O’kiv’rai arra jutott, hogy az Ork hajók csupán egy kisebb felderítő egységet képeztek, és bátran elfoglalhatja a bolygókat a Tau birodalom nevében.

A csalódottság hónapjai után a Föld kaszt gyarmatosai lelkesen kezdték meg ezeknek a bolygóknak az elfoglalását és táblák jelezték a leszállások helyszínét. Az ezután történtek ennek a kornak a legnagyobb tragédiájaként vonult be a Tau történelembe. O’kiv’rai érzékelői egy nagy, idegen, köralakú űrhajóról jelentettek. A kommunikációs csatornákat megnyitották és a hajó köszöntését előkészítették a Tau birodalom érdekében; O’kiv’rai látta, hogy ezt tekintélyes Ork harci hajók erői küldték. Átkozva a harcimádó Zöldbőrűeket O’kiv’rai elrendelte a flotta kerülgető taktikáját, mivel a menekülő idegen hajó útja során pont darabokra zúzta volna az ő hajóhadát.

A hajók szétszóródtak, kivéve a Sha’tiro Suli gyarmati szállító hajót, amely csaknem végzett utasai partraszállításával. A tárgy egyenesen a szállító felé tartott és egy pillanatra O’kiv’rai egyértelmű választással került szembe: megsemmisíti az idegen hajót és megmenti a még kiszálló csontvázbrigád életét, vagy megpróbálja az idegen hajón lévő jóval nagyobb számú tömeget megmenteni azáltal, hogy tűz alá vonja a Sha’tiro Sulit.

Az Orkok választottak helyette.

Az Ork harci hajók egyike úgy döntött, hogy minden hajót megszorongat. O’kiv’rai hídon levő legénysége néma borzalommal nézte, amint az Ork hajó darabokra törte a Tau hordozót, amely szétesett és megmaradt utasait a nemlétbe taszította. Az Orkok folytatták útjukat és a kommunikációs csatornák életre keltek a háborúőrült Skacok ezreinek tébolyodott nevetéséve, akik felkészítették magukat az átszállásra. Úgy tűnt, az Ork hajó lassan nekiütközik a buroknak- a felszín behorpadt és az Ork hajó belezúzódott az idegenekébe, mígnem az csaknem teljesen elégett, s csak annak hátsó része maradt felismerhető. A robbanások sorozata meggyújtotta belülről a különös tárgyat, és az szétszakadt olyan robbanásban, mely mindkét hajót egyként pusztította el, s túlhevített roncsokkal szórta be a Tau flottát.

O’kiv’rai a terület teljes átvizsgálását rendelte el, és a jelentések Ork fregatt özönlését jelentették, melyek további idegenek után kutattak. A hajók útja ismét kapcsolatot hozott volna velük létre velük, ám O’kiv’rai nem volt felkészülve, hogy bármelyik hajója pusztulásának tanúja legyen. 
O’kiv’rai a flottáját egyesítve megengedte, hogy a tárgy keresztülmenjen az alakulatán. Ahogy az Orkok lőtváon belülre érkeztek, túl későn jöttek rá, hogy teljesen váratlan ellenség közé kerültek. Irányuk megváltoztatásának érdekében túl gyorsan utazva az Orkok egyenesen a Tau flottába futottak. Ahogy O’kiv’rai kiadta az azonnali parancsot a rakéta kilövésére. A Tau harcvonalak mögül a százszoros erősségű szalve csalhatatlanul módosította pályáját, hogy megtalálják a céljukat. Az Ork harco bombázók megpróbálták befogni a rakétákat, de túl lassúak és túl kevesen voltak. Alig néhány hajójuk menekült meg.

Egy kai’rotaaval később O’kiv’rai a flotta Tűz kasztjának legjobb vadász kiképzőtisztjeivel az oldalán egy hevenyészett tervet állítottak fel. A távolban magas idegenek csoportját látta, akik épp felé tartottak. A kommunikáció a két csapat között elsőre nehéz volt. Mindemellett O’kiv’rai tapasztalt diplomata volt és az idegenek –úgy tűnt- ösztönös képességet mutattak a nyelvek irányában, gyorsan tanultak O’kiv’rai szavait és testbeszédét utánozva. A két fél hamarosan közös nevezőre jutott és a Taura nagy hatással volt az új faj, habár épp előtte voltak szemtanúi nyugtalanító, vérengző hajlamuknak.
Az idegeneket Krootnak hívták és a beszélgetések megerősítették, hogy a világ, amit ők Krathként azonosítottak, egy általuk elfoglalt nagyobb terület része. O’kiv’rai rájött, hogy ez a faj lényeges alkotója lehet a Tau Birodalomnak és felkészülve, az Éter kaszt engedélyével felvázolta a helyzetet a Kroot lényeinek.

Az eseményeknek fontos szerepe volt és a két embernek várnia kellett egy darabig, mielőtt egy szövetség komolyan szóba jöhetett volna.

O’kiv’rai parancsnoki hajója jelezte egy Ork armada feltűnését, amely gyorsan közelített Krath felé. Ilyen számbeli fölénnyel szemben a flottának kevés esélye volt, ezért O’kiv’rai kiadta, hogy amely hajók tudnak, szálljanak le azonnal. Amelyek túl nagyok voltak ehhez, azok számára visszavonulást rendelt el. A legkiválóbb Levegő kaszt felderítőket bízták meg a blokádra való kimenetellel és azzal, hogy amilyen gyorsan lehet, hozzanak segítséget a Tau birodalomból.

A következő nyolcvan kai’rotaaban a Tau és a Kroot erők együtt küzdöttek az Ork hordák ellen. A sebesültek száma mindkét oldalon magas volt, de a Tau hamarosan megtanulta megbecsülni új szövetségesük harci képességeit és szakértelmét. Ahogy múlt az idő és segítség nem jött a Tau birodalomból, egyre inkább megbíztak a Krootban a harci helyzetekben, és taktikájuk egységesebbé vált. Az első közös győzelem nyomán a Tau Tűz kaszt harcosai szemtanúivá váltak a Krootok gyakorlatának, mely szerint az elesettek testét ették. Ez feszültséget okozott és a kaszt parancsnokai csaknem megtagadták a Kroot oldalán való küzdelmet. O’kiv’rai beleszólt a vitába a további együttműködésről, s a vita szerint a dicséretes és civilizált Tűz kaszt hatással van a kevésbé civilizált idegenekre.

A nyolcvanadik órában az Orkok összegyűjtöttek egy nagy sereget azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a gondot okozó idegeneket. A Krath fosztogatására vágyva az Orkok egybegyűltek és ahogy leszállt a sötétség, megkezdték támadásukat a közös vonalakon.
A csatának egyszerű mészárlásnak kellett volna lennie, mivel a szövetséges seregek messze kisebbségben voltak az Orkokkal szemben. A csata csúcsán az éjszakai égboltokat meggyújtotta valami- a szemtanúk szerint meteorvihar. Ahogy a tűz világosra színezte az eget, mindkét fél harcosai rájöttek, hogy a jelenés valójában Tau Barracuda fölényes harci repülőket takart. Az Ork hordákat megtizedelte az utánuk indított bombázás. Az utolsó pillanatban Krízis osztagok szálltak ki a Manta Rakétapusztítóikból, körülvéve az Orkokat és irgalmatlan pontossággal vágták le őket.

A következő tizenkét Tau’cyrben a Sa’cea Tűz kaszt harcosai arra tették fel harcukat, hogy megszabadítsák a bolygórajt az Orkoktól. A harc betetőzése akkor következett be, mikor Anghkor Prok Kroot vezető hűséget fogadott a Tau Birodalomnak az Eskü Kövénél. O’kiv’rai fogadta a Krootok lelkeit és a két faj a béke és a szövetség új kezdetébe lépett

A MONT´AU VISSZHANGJAI
A Háborúk Könyvének szemelvényeiből, Shas’o Sa’cea Tsua’m Tűz Harcos parancsnok emlékeiből, a Sa’ceán lévő Kais-shi Akadémia Tűz Harcosainak igaz és dicsőséges beszámolói a nemes cselekményekről. Az események beszámolója a Mont’ua erőinek Ke’lshan inváziójának értelmében.

”Hallgassátok ez jól, harcosaim, és tanuljátok meg azoknak a háborús módszerét, kik nem törődnek a közös cél megsegítésével és a kegyetlenség átlátszó öröméért küzdenek, áldozataikat bemocskolják. Ez egy tanulságos történet, amely megihlet másokat és üdvös figyelmeztetés is egyben, hogy ne forduljunk egy Tau’vatól, a Magasabb Jótól.
Ke’lshan világa a változó klíma és a vitás béke helye. Az ellenségek valamennyi módszere hazahívta a közeli Perdus Riftet: idegenek, kalózok és lények, melyek túl borzalmasak a megnevezéshez. Ez egy hűtlen terület része, melyet minden jó oldalon álló pilóta kerül és a Kor között sokan suttogják, hogy talán kísértetjárta hely.
Hogy mi jár vissza oda, nem mondják meg, és míg Mont’au háborúja tartott, az ilyen meséket koholt babonának tartottam. Most már nem vagyok biztos benne.

Azoknak a fosztogatása, akik a Perdus Riften vakmerőségükről híresek, mind zsákmányra és gyilkosságra vágynak, nem gondolva azzal, mit cselekszenek. Bár természetesen én nem csatlakozom O’shova módszereihez, és nem nézem el, amit tett, most nem tudom teljesen elítélni. Amiket az élen láttam ott kint, megadták nekem utoljára a világosságot, hogy megértsem, miről beszél és ez soha nem volt igazabb, mint a Ke’lshanon történtek után.

Sok alkalommal vezettek expedíciót más kasztból való testvériségünk védelmében azok, akik a Kais-shiben tanultak, és minden alkalommal győzedelmeskedtek. Mikor elfogadtam, hogy Shas’ar’tol hat kiképzőtisztet vezessen a Ke’lshanra, természetesen megtisztelt a parancs- megsemmisíteni bármit, amit fenyegetést jelenthe a Riftről.

Az úton csatlakozott hozzánk egy Kroot hadi alakulat, és én hálás voltam a segítségükért, a birodalom ezen területén nem kellett félnem semmilyen alakulattól. Ke’lshant elérve azonnal nyilvánvalóvá vált, mi okozza a természetellenességet ezen a bolygón. Teljes előőrsök és városok voltak földig rombolva; halott Tau testek hevertek meggyalázva elképzelhetetlen módon. Valószínűtlennek tűnt, hogy a kalózkodás volt a támadás célja, minthogy semmit nem vittek el és a raktárépületek egészben álltak, a gépüzemek érintetlenek maradtak. Nem volt célja a mészárlásnak, csak a pusztítás és csonkítás könnyelmű borzalmának megmutatása.


De volt még rosszabb is. Az Ösvénykeresők baljós fekete füstoszlopokról jelentettek a horizonton és mi a legnagyobb sebességgel indultunk meg a tüzek felé. Egy kolóniához érkeztünk- később megtudtam, Fio’kainak hívják- és a betolakodók seregének egy portyáját fedeztem fel, mely még mindig a füstölgő romok között táborozott. Habár felszínesen mindegyik Gue’la formájának hasonlóságával bírt, volt köztük anatómiai különbség és olyan alak, mit soha annak előtte nem láttam, s melytől csaknem elakadt lélegzetem. Valamennyi lény könyöke duzzadt volt, tagjaik kicsavarodtak, szájuk összevissza alakult, s mindannyian hangot adtak gyarló intéseiknek a bűnbocsánat nevében.

Nekik támadtunk, s mindent megöltük egyetlen kivételével, akit mulattattatott a fegyvereink által okozott fájdalom. Alakja torz volt és túl minden fizikai normán, kiköpött, s oly hitvány dolgokat esküdött ellenünk, hogy vissza kellett léptetnem Shas’elemet, mert félő volt, hogy kivégzi a foglyot.

Jómagam hosszan beszéltem a rabunkkal és sok mindent megtudtam, mely telítve volt minden szörnyűséggel. Elég legyen annyi, hogy egy sötét mestert szolgált, kit Slaaneshként ismernek, s mindannak ellentéte, melyben a Tau hisz. Úgy tűnt, hogy szolgáikat bátorítják a hedonista célok keresésére és a Magasabb Jó fogalma undorító számukra. Ilyen lény soha nem fog meghajlani a Tau birodalom előtt és meg kell semmisíteni, nehogy romboló dogmája szétterjedjen. Ez a mester egy tekintélyesebb hatalom egyike, akit (férfi vagy nő, mindegy- az alany mindkét nemet magáénak mondhatja) Ke’lshan sajátjának követelt. Az undorító kérdezősködést addig folytattam, míg úgy nem tűnt, hogy a fogoly egészségtelen örömét leli a vallatási technikákban, melyeket alkalmazni kényszerültem. Mielőtt végeztem a rabbal, sikerült megszereznem ennek a Slaanesh fő erejének helyzetét és felállítva a seregeimet készen álltunk a harcra e megromlott ellenség ellen.

Ahogy kimerészkedtünk láttam, hogy néhány Kroot húsevő azok testéből eszik, akiket megöltünk a csatában. Habár ez gusztustalan, nem voltam meglepődve és nem pazaroltam több gondolatot a lakomára, mint amennyi szükséges volt. A későbbi események megmutatják, milyen árat fizettem a felszínességemért.

Foglyunk menetgyakorlata lehetővé tette, hogy gyorsan lespozícióba fejlődjünk Slaanesh erői ellen és én a Kauyon stratégiát választottam. Mivel a Kroot középen helyezkedett el csaliként, én, a Krízis csapatok és pár Pöröly a hegy mögötti kihalt területen helyezkedtünk el, jobb szárnyamon Támadó csapattal a Kroot bal oldalán. Lopakodó felszereléssel Tűz Harcosok és több Kroot őrizte a szárny távolabbi részét, a tervemet átgondoltam, hogy olyan jó legyen, amilyennek csak meg tudom csinálni. Abban az órában a visszatérő Ösvénykeresők jelentettek a Slaanesh sereg első csatasoráról. Arra utasítottam seregem nagyrészét, hogy maradjanak takarásban, míg a Kroot csaliként szerepel, és óvatosan előrehalad nyíltan, míg az Ösvénykeresők Rájáit meg nem látják s az ellenséget el nem tiporják. Ha a Fio’kainál látottak megrémítettek, akkor a mostani a lelkem mélyébe vágott.

Szenvedélyes kinézetű harcos horda közelített élénk színekkel díszített páncélzatban, disszonáns hangzavar vette őket körül, könnyelmű megbocsátás jeleit és ikonjait viselték. Az oldalszárnyakon mogorva lények jöttek zavaró külsővel, visszataszító nemtelenséggel, finom selyembe és hermelinprémes páncélzatba öltözve. Ahol kezüket lehetett sejteni, ott érzékeny karmok és nyíl volt, állkapcsukból tüskék nyelvek álltak ki. Torz képződmények csoszogó rémségei, karom és agyar nőtt ki belőlük, még mielőtt a sereg groteszk, szörnyfejű lényei fel lettek volna szerelve recsegő energiaszerszámokkal. Tömegük közepén egy hatalmas kék elektromos páncél állt, szélei rózsaszín és arany színnel voltak szegélyezve. Ez nem lehetett más, mint Slaanesh maga, és megesküdött e gyarló lény sajátkezű elpusztítására. Felszerelésem érzékelői ismeretlen kémiai szennyeződést jeleztek, elöntve az előrehaladó gyalogosokat, de annak természetét nem lehetett felismerni. Ahogy Slaanesh csapatának első tagjai megindultak a csalink felé, egy különös dolgot észleltem: a Kroot közül sokan bekerültek a rikító színű horda látóterébe és fegyvereiket leengedve bódult kifejezéssel az arcukon szimatoltak a levegőbe.

Ahogy a Slaanesh sereg közeledett szövetségeseinkhez, ijesztő változás hullámzott végig a Krooton, megrázkódtatóvá vált, borzalmasan sikítottak, amint húsuk mutálódni kezdett. Ennél a pontnál értettem meg, hogy ők voltak azok, akik a Fio’kainál elhullott ellenségek testéből ettek.. Slaanesh fő csapása hirtelen irányt változtatott és a Kroot elleni roham helyett az én pozícióm felé vette az irányt. Ami még rosszabb, a Kroot, akiket a kelepce elejére helyeztem, a Slaanesh erők mellett indultak meg, szemükben gyilkos indulattal. Baloldalamon lévő erőimnél azonnal elrendeltem az előrenyomulást, hogy harcoljanak a Slaanesh sereg szárnya ellen a Krízis csapatommal. A Támadó rész előttük rakétatüzet indított a tömegbe, mindannyi robbanás az ellenség tucatjait ölte meg. Nem túl nagy óvatossággal válaszoltak a mészárlásra, de nem voltak hamariak. Valójában sokan tűntek fel, hogy perverz örömüket leljék sérüléseikben. A Pörölyeim körbejárték az ellen szárnyát és elkezdték közrezárni a védőfegyverek hipersebességű töltényeivel. De továbbra is jöttek.



A tűzerő, amit eleresztettünk, túlmutatott azon, amit a Kais-shi Akadémia elégségesnek tartott az ilyen számú ellenség megtöréséhez, de Slaanesh gyalogosai még csak nem is tétováztak. Szavamra, igazán bátor harcosok voltak! Az öldöklés folytatódott, míg az én harcosaim hátrálva tüzeltek a tömegbe. Nem számított, mennyit öltünk meg, kétszer annyi jött helyükbe s én attól féltem, nem elég a tűzerőnk ilyen fölénnyel szemben. De aztán a baloldalam lecsapott Slaanesh oldalszárnyára, s megzavarodtak, amint a romlatlan Kroot harcosok ösvényt hasítottak közöttük és zavaros verekedés keletkezett, amint ezek a harcosok nekimentek szennyezett fajtársaiknak. A zűrzavarban saját támadást indítottam.

A fedező Shas’vremmel átharcoltam magam a horda közepén és a véráztatott Kroottal együtt körbevettük Slaanesht. Kais-shi tanítványaim közül bárki megmondhatja, én olyan Tau vagyok, aki keveset törődik a képzelet szárnyalásával vagy a szépség romantikus fogalmával- de mikor szembenéztem ezzel a lénnyel a maga megdöbbentő rózsaszín és kék színében, csaknem foglyul ejtettek a színek és a szenvedélyes pézsmaillat, amely valahogy átitatta a felszerelésem. Gyorsan eldobtam magamtól az ilyen érzéseket és fúziós páncéltörőmmel meggyilkoltam a gazembert. Úgy tűnt, halála zűrzavart okozott talpnyalói között és pár percen belül csak egy széttört tömeg volt, amelyik tiszta pánikban menekült. Tudtam, nem hagyhatok ilyen ellenséget menekülni, ezért teljes kutatást rendeltem el- mire az éj leszállt, az utolsó megmaradtakkal is végeztünk a Slaanesh seregből. Ahogy visszatértem eredeti helyemre, látta, amint a Kroot meggyilkolja beteg bajtársait és halotti máglyákra teszik őket. Tudtam, hogy az elesettek testéből való étkezés normális a Krootnál, de a csatában történtek után nem tudtam elítélni őket az óvatosságukért. Addig nem hagyták volna ott a máglyákat, míg hamuvá nem égtek, s a maradványt elfújja a szél. Amikor a tűz kialud, összegyűjtöttük saját halott és megmaradt Ke’lshanunkat.

Iszonyattal gondoltam arra, mi történhetett volna, ha Slaanesh magáénak tudja Ke’lshant és gyakran adok hálát az Éterieknek, hogy sejtelmük engem és harcosaimat arra a világra vezetett. Saját formánk ilyen lealacsonyított létét engedni becstelen lenne mindazok számára, kik harcolnak és meghalnak a Magasabb Jóért.”

ELSŐ SORBÓL JELENTÉS A TAU HARCI ELV
Por’ui Elsy’eir K’tadie kiegyenesítette a testét fedő páncéling elformálódott részét, mikor robbanás hangja visszhangzott végig a hegyormon s fegyvertűz szétszóródó hangjával párosult. Hátrapillantott a válla fölött és bólintott társainak, a hangrögzítőt a szájához tartotta.

- La’je’ri? Készen állsz?- kérdezte.

Rögzítője, Por’la Elsy’eir Je’ri biccentett. –Harminc dec’taaban lakunk.

- Helyes. Nézzünk egy képet a csatáról.- mondta Ui’k’tadie,felkúszva az emelkedőn.

La’je’ri követte, ám a képfelvevő készülék súlya lassította. Szintén vastag páncélingbe öltözve igencsak megizzadt és remélte, hogy ez a feladat kevesebb futással jár majd, mint a legutóbbi megbízás.

- Gyerünk, siess!- siettette Ui’k’tadie. – Elszalasztjuk a legjobbakat.

La’je’ri felküzdötte magát a hegygerinc tetejére, s zihálva Ui’k’tadie-ra mutatott a képrögzítővel, főnökét robbanások és sortüzek fénye világította meg. Ui’k’tadie ismét megigazította páncélját, felvette a Tau tudósító tiszteletet parancsoló arcvonását.

- Élőben négy, három, kettő, egy…

- A Nimbosa kolóniánál állok, ahol Shas’o Tash’var Ol’nan B’kak erői előkészítik a Tau birodalom jövőbeni bővítésének helyszínét. Amint látható, ádáz harc dúlt, az áldozatok száma magas. Kemény harc, de nemes is és a hősies Tűz Harcosok győzedelmessé teszik!

La’je’ri a Gue’la előőrs felé irányította a készüléket, de biztosította, hogy a halott Tűz Harcosok ne látszódjanak. Az őrs lángokban állt, a Harcszerelések halálos plazmatüzet okádtak a könnyű barikádok felé. Egy Pöröly végigsöpört az épületek szárnyain, fegyvere követett egy Gue’la tankot. A Pöröly tüzelt, a hipersebességű lövedék vakító tűzlabdaként tépte szét célpontját. A büszekség szenvedélyes hulláma töltötte el a Tűz kaszt tüzéreinek pontossága láttán.

Visszafordította a képrögzítőt Ui’k’tadie felé, aki folytatta beszámolóját.




- Felkínáltuk a terjeszekedő, dicsőséges Tau birodalomhoz való csatlakozást a Gue’la számára, bár ez méltóságon aluli. Amint látható, a Tűz kaszt Pörölyei készenlétbe helyezkedtek és...

Egy robbanás rázta meg a földet, amint egy aknavető gránátja tőlük húsz méterre, jobbra becsapódott. La’je’ri megbotlott, vér serkent a lábából ott, ahol a lövedék egy darabja áthatolt a ruháján. Lézer sorozatvetők pusztítottak körülöttük, ahogy egyre több Gue’la nyitott tüzet rájuk.

- A Gue’la ránk lő! – kiáltotta Ui’k’tadie jókedvűen- Gyere, muszáj közelebb mennünk!

La’je’ri vonakodva követte a dombon lefelé Ui’k’tadie-t a csata irányába, készüléke a vállán lógott. Futás közben Ui’k’tadie visszakiabált La’je’rinek – Amint láthatod, a Tűz harcosok biztosították az előőrs külső részét és egy fullánkos osztag köti le a Gue’la-t. Mások lőttek ránk, de ahogy elnézem, a Támadó azon van, hogy harcoljanak ellenük.

Az előttük lévő épület lángokban állt, mígnem a Támadó rakétái füstölgő romhalmazzá és fémdarabokká nem változtatták. Gue’la sikolyát egybeolvadt a tűzben felrobbanó lőszerkészletével. A robbanás tüze felettük száguldott el és La’je’ri érezte, ahogy a hő megperzseli a hajtincseit. Egy kóbor lézer sorozatvető lövedéke végigsúrolta La’je’ri karját, s felkiáltott a fájdalomtól. Úgy tűnt, Ui’k’tadie mindezt nem észlelte, és egy hamarjában összetákolt barikádon megpihenve folytatta riportját.

- A Gue’la őrs szélén állok, s meg kell mondjam, nagyon izgalmas itt. A Gue’la elég bátran harcol, de nyomába sem ér a mi elkötelezett és felkészült Tűz Harcosainknak. Míg mi itt beszélünk, közben megsemmisítették az ellenállás utolsó csapatát is! Közelebb megyünk, hogy szemtanúi legyünk O’b’kak parancsnok gyalogsága győzelmének.

La’je’ri követte Ui’k’tadie-t a barikádon át az ellenséges őrs égő roncsaihoz. Mindenhol testek hevertek és La’je’ri iszonyodott a mészárlás színhelyén. Tudta, hogy a Magasabb Jóért történt, de ettől nem lett könnyebb. Feltételezte, hogy a Tűz Harcosok hozzászoktak az ilyen látványhoz, de ő nem- és hálás volt ezért.

La’je’ri páncélozott Tűz Harcosok mellett találta magát futva, csapatuk vezetője különös pillantást vetett rá. La’je’ri vállat vont és követte Ui’k’tadie, mikor lézer sorozatvetők sortüze csapódott be mellettük. Lábai megroggyantak és a föld felcsapódott az arcáig. Képrögzítőjének lencséje eltört és igyekezett Ui’k’tadie-on tartani- szeme sarkából látta, ahogy a számláló forog. Az Tau harc csaknem véget ért.
Ui’k’tadie visszafordult a felvevő felé és így szólt. – A csatának majdnem vége. A megmaradt Gue’la az Ösvénykeresők célpontja és ott… igen… azt hiszem, négy rakétalövőt látok feléjük tartani. Igen, négy rakétalövő épp most számolta fel az utolsó Gue’la védelmet és bátran mondhatom, hogy ellenállásuk itt és most véget ért! Újabb dicsőséges győzelem a Tau birodalom harcosainak és újabb világ csatlakozik tündöklő terjeszkedésünkhöz. Ebben a percben hallottam, hogy könnyebb sérültjeink vannak és nem ért komoly veszteség.

La’je’ri felsóhajtott és ismét ellenőrizte a felvevő számlálóját. Ahogy visszaállt nullára, megszólalt
– És készen vagyunk…

Ui’k’tadie leeresztette a hangrögzítőt és lábra segítette társát.

La’je’ri felüvöltött fájdalmában – Meglőttek!- zihálta.

- Nem- szólt Ui’k’tadie kissé bőszen- A páncélzat felfogta. Semmi bajod. Na gyere, ne legyél ilyen lusta. Beszélnünk kell néhány Tűz Harcossal, hogy mit gondolnak a csatáról.

La’je’ri felsóhajtott, talpra küszködte magát és összerándult a fájdalomtól, mikor meglátta a a képrögzítő állapotát.

Biztos volt benne, hogy van egyszerűbb módja is a Magasabb Jó szolgálatának.


IDEGENEK KISÖPRÉSE
+++ vidslug aktiválva+++
+++Kommentálás /csak szöveg. Kódolva+++
+++Belépés engedélyezve+++
+++Engedély elfogadva+++
+++ A következő felvétel illegális lézeres átvitelből származik a Monrovia kaptár Slide alkaptárából származik, Jakart IV.+++
+++ 0001-0008. rész. Kép nincs, csak hangfelvétel.+++

- Üdv, barátom, tudom, hogy kockázatot vállalsz e felvétel megtekintésével, ha a Birodalom olyan, mint emlékszem.

+++Hangazonosítás: Személyes 893478JH728. Slovaz, Jerakim. 18. Brimlock Dragoons regt. Besorolva MIA Damocles hadjáratban.+++

- Szóval rövid leszek.

+++ 0008-0016. rész. Panorámafelvétel zöld dombokról, felhőtlen kék égről, nyilvánvalóan idegen építette négy geodézikus épülettel, egy generátorral és fúrótoronnyal végződik. A kép elemzése három titkos megfigyelőállomást mutatott ki a dombok körül, élőlénynek nincs nyoma.+++

- Arra kértek, mondjak el neked valamit a Tauról.

+++ Megjegyzés: Az őrs valahol egy g- típusú csillag közelében van, a spketrografikus analízis szerint 72.4% az esélye, hogy ez a Damocles-öböl szélén levő AZ 32.4. Tudjuk, hogy ezt a Tau második fázis kolóniavilágnak nevezi, alapvetően egy gépesített bánya- és érclelőhely Tűz Harcos helyőrséggel és maroknyi civil mérnökkel. Láttuk ezt az részt egy propagandában ezelőtt- a vibráló azúrkék ég és friss zöld dombok nyilvánvalóan jó másolatot csinálnak.+++

- Ez valószínűleg az lesz, aminek nagyrészét már láttátok.

+++ 0017-0022. rész. Gyors vágás 24 idegen harcosból álló vonalról energiafegyverekkel az Orkok közé. Tizenhét Ork esett el 0017-0020. 0017-0020-ig a túlélő Orkok megfordultak és elmenekültek.+++

+++ 0023-0027. rész. Gyors éjszakai kép három nagy páncélozott alakról, akik légi járműből ugrottak ki sugárhajtású eszköz segítségével. A mögöttük lévő sötétséget eloszlatta az ágyútűz fénye. A jármű többé-kevésbé lőtávon kívül volt, de a fedélzetről Manta class rakétamegsemmisítőként azonosították.+++


+++ 0028-0038. rész. Az éjszakai kép az alap pozícióról. Nyolc hatalmas páncélozott alak söpört el, feltöltötték energiafegyvereiket és rakétáikat három romos épületben, amelyek leginkább védve voltak a robbanásoktól és lángoktól. Mindenirányú lézertűz volt a válasz, amely ártalmatlanul pattant le a páncélosokról. Az alakok szemmel láthatóan növelték a tűzerőt, mielőtt abbahagyták volna, mikor hat fegyvertelen Birodalmi Gárdista tűnt fel a romok közül égbe emelt kezekkel.+++

+++ Megjegyzés: ezek megszokott lövések voltak; Tűz Harcosok visszavertek egy rohamozó Ork hordát fegyelmezett sortűzzel, amit az éj által lesújtott Harcszerelés tüzes képei követtek és hatékonyan kiegészítette egy boldogtalan Birodalmi Gárda osztag. Úgy gondolom, Víz kaszt lehetett, mert a Tűz Harcosok gond nélkül hagyták abba a tüzelést, mikor az utolsó pár ember is eldobta fegyverét.+++

- Sok dolog bizonyítja, hogy veszélyesek, fondorlatos idegenek, akik meg fogják kínozni, megenni vagy rabigába dönteni az összes embert, akivel találkoznak.

+++ 0038-0047. rész. Részlet a szabad ipari hajóhoz [regisztráció ismeretlen], Tau orbitális szerkezethez kikötve- a bolygó nincs a képben. +++

- De az emberiség állítólag régóta tud erről és minden szabad kapitány megmondhatja, hogy ez nem mindig igaz.

+++ 0047-0056 rész.Ez az a drágaság, a kép átmegy Slovazba, aki hatvanas évei végében jár, mégis jó erőben lévőnek és jóltápláltnak tűnik, bőre napbarnított és arca barátság mosolyú. A friss, zöld dombok egyikén áll, melyek mára mezőkké lettek, számtalan aratógép várakozott a háttérben.+++

- A Császár szolgája voltam és csaknem negyven évvel ezelőtt mentem háborúba a Tauval. Szerencsés voltam és éltem, de amikor a hadjárat visszavonult, nem mindenkit tudtak visszahozni.
+++ Megjegyzés: Ezek a kulcsok a Damocles hadjárattal együtt vannak. Sok helyőrségi nem okolható a hajók hiányáért vagy a Tau flotta aktivitásért. Leginkább egyszerűen elfelejtették a kavarodásban a Macragge megszerzését és a Behemoth Kaptár megállítását. Solvaz nem tűnik dühösnek vagy keserűnek, amikor a hátrahagyásról beszélünk, valószínűleg jóltájékozott. +++

- Úgy harcoltunk a Tau ellen, ahogy tanultuk, de nem bírtunk velük. Míg támadásaik borzalmasak voltak, harc után könyörületesek- sebesültjeinket engedték ellátni, halottjainkat elégetni.
 

+++ 0056-0064. rész. Slovaz gesztikulál és a földdarabok hatvannégy kősas fejfát láttatnak a domb tetején választékos formában. +++

- Amikor eljött az az idő, hogy harcolni nem tudtunk, fegyverszünetet ajánlottak, és mivel a Császárt halálunkkal nem szolgálhattuk, elfogadtuk.

+++ 0064-0073.rész. Slovaz lefele indul a dombról, és jópár tiszta, fehér épület kerül látótérbe lent a völgyben. Az anyag és a szerkeszet kétségtelenül Tau munka, de a stílus inkább emberi telepesekére emlékeztet. Csak férfiakat, nőket, és gyerekeket lehet azonosítani az épületek körül mozogva.+++

- Amit nekünk mondtak, lényegében az volt, hogy ha annyira akarjuk ezt a világot, hogy akár harcolunk is érte, akkor csatlakozzanak hozzánk más emberek, akinek helyre van szükségük és foglaljuk el. Csak annyit kellett tennünk, hogy csatlakozunk a Tau birodalomhoz, cserébe megadják a technikai segítséget és a védelmüket.

+++ 0073-0084. rész. Slovazra villan a felvétel, amint megáll és megfordul, a település jól mutat a háttérben. A mosly eltűnik arcáról, ahogy hirtelen komollyá válik. +++

- Megmondtuk neki, hogy soha nem mondanánk le a Császárról, az Emberiség védelmező fényéről, s egyezkedni idegenekkel veszélyes halhatatlan lelkünk számára.

+++ Megjegyzés: Halálosan komolynak tűnik, a hangstressz analizátor tesztek szerint valószínűtlen, hogy hazudik (3.2%), de ilyen dolgokat ki lehet találni. Valószínűleg az egység parancsnoka innentől nem volt képes tovább védelmet biztosítani emberei számára. +++

- Megmondták, hogy imádhatunk, akit akarunk, csak el kell játszanunk a részünket a Magasabb Jóban és kultúránkat szívesen fogadnák a birodalomban. A Gárdában az esélyünk, hogy képesek legyünk egy világot találni, millió volt az egyhez. A Tau meg akarta adni nekünk ezt az egyet csak azért, mert harcoltunk érte. Őrültek lettünk volna nem elfogadni.

+++ 0085-0090. rész. A kép ráközelít Slovaz arcára, aki ismét melegen mosolyog.+++

- A legjobb döntés volt életünkben. A munka értékké vált. Hasznossá tettünk egy alkalmat, hogy életet helyezzünk egy új bolygóra azáltal, hogy találkoztunk a Tauval, ami sokkal becsületesebb és nagylelkűbb, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Amikor meghallod a történetem, emlékezz szavaimra. Sok ember fog árulónak és eretneknek hívni, de miután hallottad a történetem, magad dönthetsz. Csak annyit kérek, gondold át, vajon a Tau tényleg fenyegetés az emberiségre, és mi haszna a velük való harcnak, ha nem azok.

+++ Képek elhalványulnak. Átvitel vége. +++
+++ Következtetés: Összehasonlítva más idegen kísérletekkel, ez egy különösen szofisztikus propaganda. Árulókat használva kommentárt készítettek, amit nem csak a Tau katonai erő benyomásának leírását mutatta, hanem egy előrehaladó, nyitott társadalmat, amely képes a nagylelkűségre és becsületre. Feltételezve, hogy a település nem gondosan kidolgozott fortély, megerősíti az utolsó áruló terület létezését és magába foglalja, hogy sokan mások is lehetnek a Tau részen belül. Változzon az Imperium birodalommá. Változzon az Ügyintéző Idegenekké. A dolog olyan egyszerű volt, mint az árulók kántálása: „ne bántsd az idegent, hogy élj”. Ezt az eretnekség ki kell és ki fogjuk söpörni, mielőtt a Hitetlenség Ragályává válik.+++

Stats
Indulás: 2006-11-01
 
Fórum
 
Fajok
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
egyéb szervezet
 
 
Szavaz
Szavaz a legjobb Ordo intézményre

Ordo Hereticus
Ordo Xenos
Ordo Malleus
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavaz
Szerinted kik a Birodalmom legnagyobb ellenségei?

Káosz Kultisták
Tauk
Eldák
Nekronok
Tiranidák
Sötét Eldák
Káoszhű Űrgárdisták
Káosz Démonok
Egyéb idegen lények
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre